A török kosárszövetség felmentette Taurasit

image

A Török Kosárlabda Szövetség szerdán felmentette a doppingvádak alól a korábban pozitív mintát produkált amerikai sztárjátékost, Diana Taurasit.

    A szövetség azt követően hozta meg döntését, hogy a kosaras mintáját vizsgáló labor visszavonta jelentését a pozitív eredményről. Taurasi a modafinil nevű stimulánssal, vagyis enyhe serkentővel akadt fenn egy decemberi ellenőrzés során.
    A világ jelenlegi legjobb női játékosának tartott sportoló így újra játszhat a török bajnokságban, ám szereplése erősen kérdéses, miután csapata, a Rátgéber László irányította Fenerbahce még január elején, a doppingvizsgálat eredményének nyilvánosságra kerülését követően felbontotta szerződését.
    Az isztambuli klub, mely az első számú esélyese az Euroliga mostani idényének, a 28 éves Taurasi helyére egy másik amerikai világbajnokot, az addig az MKB-Euroleasing Sopront erősítő Angel McCoughtryt szerződtette.