A Tour de Hongrie győztes Tom Thill példaképe Ivan Basso

BringaSport – 2015.08.10 – A kilencvenedik születésnapján, hosszú kihagyást követően visszatérő Tour de Hongrie végén első ízben született luxemburgi győzelem, Tom Thill révén. Ismerkedjünk meg egy kicsit jobban most vele!

Tom Thill 1990-ben látta meg a napvilágot Luxembourgban és már hét évesen igazolt kerékpáros volt. Ifjúsági évei alatt hazája korosztályos bajnokságainak többszörös dobogósa, egy ízben a mezőnyverseny győztese (2003). Az országúti szakág mellett a Cyclo-Crossban is sokáig kiemelkedő tehetségként tartották számon.

Először 2009-től lett a kontinentális Differdange csapatának kerékpárosa. A luxemburgi bajnokság többszörös helyezettje, akinek leginkább a tempómenés, valamint az időfutamok fekszenek. Példaképe a kétszeres Giro d’Italia-győztes olasz Ivan Basso.

Thill 2013-ban a Leopard csapatában folytatta, amely akkor a World Tour, azaz a legmagasabb osztályban szereplő RadioSchack alakulatának utánpótlásbázisaként funkcionált. Elfogadható idényeket produkált, hisz voltak Top 10-es eredményei egynapos versenyekről.

Az idén visszatért a Differdange-Losch csapatához, amely Ivan Centrone, Johan Coenen, Janis Dakteris, Gediminas Kaupas és Lovassy Krisztián ötösével kiegészülve viszonylag erős sorral érkezett Magyarországra.

20150805TDH1sz_008

Már a júliusi Szebeni Körversenyen látható volt, hogy Tom remek formában van, hisz a bombaerős, pro-kontinentális, azaz másodosztályú csapatokat is felvonultató mezőny összetettjében az előkelő 15. pozícióban zárt.

A Tour de Hongrie során az augusztus 6-i, Balatonföldvár és Kecskemét közötti 200 kilométeres szakasz volt a sorsdöntő, ahol Thill nem mindennapi teljesítményt felmutatva küzdötte fel magát a nap hét fős szökésére. Amint arra emlékezhetünk hosszú kilométereken keresztül tempózott a szökevények és a főmezőny között, s addig küzdött, amíg fel nem ért elöl haladó társaihoz. Végül a második helyen zárta a szakaszt, amellyel a sárga trikóért folytatott harcban is a második pozícióba ugrott fel.

„A rajt után nem tudtam azonnal ellépni a mezőnnyel, utána viszont felzárkóztam én is a szökevényekhez. Borzasztó meleg volt, ami igencsak megnehezítette a dolgunkat. Nem volt könnyű, de örülök annak, hogy másodikként zártam” – mondta Thill a szakaszt követően.

Következett a királyetap, a Kékestető hegyi befutójával, ahol Tom Thill végül az előkelő negyedik helyen zárt, átvéve így az összetett éllovasának járó sárga trikót.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

„Egész nap a sárga trikós csapata dolgozott, ők diktálták a tempót, jó erőben voltam, mindenképpen támadni akartam, bíztam benne, hogy esetleg a sárga trikót is meg tudom szerezni, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült!” – nyilatkozta az újdonsült sárga trikós.

Az összetettben vezető Tom Thill a 12. helyen ért célba az utolsó, budapesti befutó alkalmával, vagyis sikerrel védte meg a sárga trikót, s megnyerte a Tour de Hongrie idei versenyét.

„Nagyon különleges érzés megnyerni ezt a versenyt, korábban még sohasem sikerült szakaszversenyen győznöm. Egy kiváló héten vagyunk túl, a magyar kerékpárosok számára is nagyon fontos volt ennek a versenynek a nemzetközi körforgásba való visszatérése. Karrierem eddigi legszebb győzelmét arattam!” – így a Tour de Hongrie első luxemburgi győztese, Tom Thill.

Forrás: www.bringasport.hu – RSS