A turbó miatt öt tizedet veszíthet a Ferrari

F1

2016. április 16. szombat, 08:24

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Német források szerint már a küszöbön van a pillanat, amikor a Ferrari egyenrangú ellenfele lesz a Mercedesnek – előbb azonban meg kell oldaniuk egy problémát, amivel mellényúltak a tervezésnél.

A maranellóiak az idei évre teljesen áttervezett turbóval szerelték fel az SF16-H névre keresztelt modelljüket, az elem azonban egyelőre nem elég hatékony. Az Auto Motor und Sport elmondása szerint a turbónyomás nem kellően nagy ahhoz, hogy egy padlógázos szakaszon végig serkenteni tudja a motor teljesítményét, és ezzel egyidejűleg az MGU-H regeneratív rendszert is ellássa. A csapat emiatt kompromisszumra volt kénytelen, aminek a motorteljesítmény látta a kárát.

Dppi_00116003_204

A Ferrari csúcssebessége az egyenesekben az év eddigi részében általában elmaradt a Mercedes mögött, a feltételezések szerint pedig az olaszok a turbó ezen gondja miatt fél másodpercet veszítenek körönként – és éppen ennyire lenne szükségük ahhoz, hogy nagyjából azonos szintre kerüljenek a fő riválissal.

A probléma jelei ugyan már a teszteken is mutatkoztak, de egy módosított turbófeltöltő megépítése napjaink F1-ében igen komplex feladat, amin a Ferrari és a részegység kifejlesztésében segédkező partnere, a Honeywell már dolgozik egy ideje. A német lapok szerint a május közepi Spanyol Nagydíjra érkezhet meg a módosított változat, és ekkor láthatjuk majd meg a Ferrari igazi erejét.

Forrás: www.formula.hu – RSS