A-válogatott: a visszaszámlálás megkezdődött!

Bernd Storck szövetségi kapitány kijelölte azt a 30 fős keretet, amely május 8-tól részt vesz a közvetlen Eb-felkészülés első jelentős állomásán, a közel két héten át tartó ausztriai edzőtáborozáson.

A válogatott itthon játszó tagjai közül többen már Telkiben edzenek, a Ferencváros és az Újpest játékosai a szombati kupadöntőre készülnek, a légiósok jelentős része pedig klubcsapata utolsó idénybeli bajnoki mérkőzésein vesz részt. Bernd Storck szövetségi kapitánynak a fentiekből adódó különleges szempontokat is figyelembe kellett vennie, mikor összeállította a következő két hét programját, és kijelölte a csapat bő, 30 fős keretét.

Az együttesben négy kapus kapott helyet, ezúttal a Király Gábor, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Megyeri Balázs összetételű négyesre számít a szakmai stáb. Védőposzton tizenegy labdarúgót figyel a kapitány, köztük az U21-es válogatott Kocsis Gergőt és Bese Barnabást is. Ugyancsak az utánpótlás-válogatottat erősítette az utóbbi fél évben a középpályán számításba vett Sallai Roland-Vida Máté duó, míg a csatársorban – Priskin Tamás és Németh Krisztián sérülése miatt – Lencse László is bizonyíthat Ausztriában. A játékosok több turnusban érkeznek az edzőtáborba, függően attól, hogy mikor végeznek klubkötelezettségeikkel.

– A visszaszámlálás elkezdődött, nemcsak a stáb, hanem a játékosok is izgatottan várják a közös munka megkezdését, mindenki nagyon örül, hogy újra együtt lehet a válogatott – mondta az mlsz.hu-nak Bernd Storck szövetségi kapitány. – A keretben nincs túl sok meglepetés, a májusi munka első szakaszára viszonylag bő kerettel készülünk, így fiatalok is lehetőséget kapnak, hogy megmutassák magukat. Vannak kisebb nehézségeink, egyelőre Priskin Tamás és Németh Krisztián is sérült, illetve a német osztályozók miatt Stieber Zoltán, valamint Kleinheisler László is hiányozhat az edzőtábor második feléig. Remélhetőleg minden játékosra jó fizikai állapotban számíthatunk Ausztriában, és elkerülik a csapatot a további sérülések a felkészülés során.

Az A-válogatott kerete:

Kapusok:

Király Gábor (Swietelsky-Haladás)
Dibusz Dénes (Ferencváros)
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Megyeri Balázs (Getafe)

Védők:

Fiola Attila (Puskás Akadémia)
Lovrencsics Gergő (Lech Poznan)
Bese Barnabás (MTK Budapest)
Guzmics Richárd (Wisla Kraków)
Juhász Roland (Videoton FC)
Kocsis Gergő (Puskás Akadémia)
Lang Ádám (Videoton FC)
Pintér Ádám (Ferencváros)
Korcsmár Zsolt (Vasas)
Kádár Tamás (Lech Poznan)
Korhut Mihály (DVSC-Teva)

Középpályások:

Elek Ákos (DVTK)
Gera Zoltán (Ferencváros)
Nagy Ádám (Ferencváros)
Vida Máté (Vasas)
Kleinheisler László (Werder Bremen)
Sallai Roland (Puskás Akadémia)

Támadók:

Dzsudzsák Balázs (Bursaspor)
Stieber Zoltán (Nürnberg)
Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin)
Szalai Ádám (Hannover)
Németh Krisztián (Al-Gharafa)
Nikolics Nemanja (Legia Warszawa)
Priskin Tamás (Slovan Bratislava)
Böde Dániel (Ferencváros)
Lencse László (Újpest FC)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS