A város főteréről a Misina csúcsára futnak szombaton Pécsen

image Rendhagyó futónapot rendeznek szombaton Pécsen: az indulóknak a város főteréről csaknem 16 kilométert és több száz méteres szintkülönbséget kell teljesíteniük, hogy elérjék a Misina-hegy csúcsán található tévétornyot.

    Hagyományteremtő célzattal rendezik meg az erőpróbát, arra a hazai futóklasszisok mellett külföldről – többek között Kenyából is – várják a sportolókat a szervezők – közölte Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester kedden.
    Hozzátette: nem csak a rendszeresen nagyobb távokat teljesítő futók részvételére számítanak, ezért összesen négy versenyszámban várják a rajtvonalnál a sportolókat, az egészséges testmozgásra vágyókat.
    A legkisebbek a „törpefutás” 1,4 kilométerén próbálhatják ki magukat 14 órától, a családokra 1,8 kilométer vár fél órával később, a nagyobbak a 4,2 kilométeres futásra nevezhetnek, amely 15 órától indul. Utóbbi távra várják az iskolák csoportos nevezését. Az 1. Decathlon-Hauni-PTE Futónapon 50-100 profi sportoló és mintegy kétezer amatőr futó részvételére számítanak.
    Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a futónapot szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a profikra igazi kihívás vár. Nekik fél négytől a Széchenyi térről kell felfutniuk az 535 méter magas Misina-hegy csúcsán álló tévétoronyba egy embert próbáló szerpentinen 15,8 kilométeren keresztül.
    Vári újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a táv vonalvezetése érinti Pécs történelmi belvárosát, a Mecsekoldal családi házas övezeteit, hegyi szerpentines útszakaszokat, egy egyszerű maratonnál is nagyobb igénybevételt jelent a táv teljesítése a sportolók számára a többszöri szintemelkedés, szintesés leküzdése. A legjobbak nagyjából egy óra alatt lesznek képesek megtenni a szakaszt.
    A futáson a legtöbb diákot mozgósító iskolát 100 ezer, a második helyezettet 70 ezer, a harmadikat 50 ezer forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal díjazzák. A „csúcstámadáson” célba érők egyedi befutóéremmel gazdagodnak, a leggyorsabbak pedig a régióban különleges módon pénzdíjat is kapnak. Az abszolút leggyorsabb férfi és női versenyző nettó 100-100 ezer, a második helyezettek 70-70 ezer, a dobogó harmadik fokára felérők 50-50 ezer forint pénzdíjazásban részesülnek. Emellett a legjobb pécsi nő és férfi, a legjobb PTE-s versenyzők és a legjobb PSN Zrt.-s nevezők 50-50 ezer forint különdíjat vehetnek át.