A városi rivális Inter ellen kezdünk Kínában

A Milan szombaton 14:00-kor az Inter ellen lép pályára az International Champions kupában.

A felkészülési tornán a Milan az Interrel és a Real Madriddal szerepel egy csoportban. A piros-feketék a városi rivális Inter ellen kezdik meg a szereplést Kínában. A találkozót szombaton – magyar idő szerint – 14:00-kor rendezik, amelyet a DIGI Sport 1 élőben közvetít.

A Milan a nyári átigazolási időszakban eddig viszonylag aktívan tevékenykedett, hiszen Carlos Bacca és Luiz Adriano is aláírt, továbbá Andrea Bertolaccit is sikerült megszerezni mintegy 20 millió euróért. Az érkező játékosok közé sorolható Simone Verdi, José Mauri és Rodrigo Ely neve is. Ugyanakkor több játékos is távozott. Adil Rami a Sevillához, Stephan El Shaarawy pedig a Monacóhoz szerződött, míg az Empoli végleg szerződtette Riccardo Saponarát.

A csapat július 3-án kezdte meg Milanellóban a felkészülést az új idényre. Az első két edzőmeccs jól sikerült, hiszen mindkét összecsapáson 5-1-es győzelem született. A Milannak július 18-án Franciaországban volt jelenése. Egy felkészülési meccs keretein belül a Lyon volt az ellenfél. A Milan végül 2-1-re kikapott.

Sinisa Mihajlovic 28 játékost nevezett a kínai turnéra. Nem utazott a csapattal Michael Agazzi, Cristian Zaccardo, Michelangelo Albertazzi, Simone Verdi és Hachim Mastour. Azonban jó hír, hogy az új igazolások közül Carlos Bacca és Luiz Adriano neve is szerepel a névsorban.

A MILAN KERETE: Abbiati, Donnarumma, Gori, Diego López; Abate, Alex, Antonelli, Calabria, De Sciglio, Ely, Mexés, Paletta, Zapata; Bertolacci, Bonaventura, De Jong, José Mauri, Montolivo, Nocerino, Poli, Suso; Bacca, Cerci, Honda, Luiz Adriano, Menez, Matri, Niang.

Ami a városi riválist illeti: a mercato alatt alaposan megerősítették a keretüket, hiszen többek között Geoffrey Kondogbiát, Jeison Murillót, Mirandát, Martín Montoyát és Davide Santont is szerződtették, továbbá Xherdan Shaqiri maradt a csapatnál.  A távozók között valószínűleg Ricardo Álvarez a legnagyobb név, aki a Sunderlandhez csatlakozott.

A kék-feketék július 11-én játszották első felkészülési mérkőzésüket. Az ellenfél a Stuttgarter Kickers volt. Egy 4-0-s sima első félidő után a németek háromszor is betaláltak, de végül az Inter 4-3-ra nyert. Ezt követően az Inter 4-2-re legyőzte az újonc Carpit.. A nerazzurri pár nappal ezelőtt a német bajnok Bayern Münchennel mérkőzött meg, végül 1-0-s német siker született.

Roberto Mancini, az Inter vezetőedzője kijelölte keretét a találkozóra. Sérülés miatt többek között Dodó, Biabiany, Puscas és Vidic is Milánóban maradt.

AZ INTER KERETE: Handanovic, Carrizo, Berni; Andreolli, D’Ambrosio, Dimarco, Montoya, Murillo, Nagatomo, Juan Jesus, Ranocchia, Santon, Popa; Brozovic, Hernanes, Gnoukouri, Guarín, Kondogbia, Kovacic, Pedro Delgado; Icardi, Longo, Palacio, Shaqiri, Baldini.

MILAN – INTER

Időpont: 2015.07.25. 14:00 (magyar idő szerint)
Helyszín: Longgang Stadium, Shenzhen, Kína
TV: DIGI Sport 1

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

MILAN: (4-3-1-2): Diego López – Calabria, Mexés, Paletta, Antonelli – Montolivo, De Jong, Bertolacci – Bonaventura – Niang, Cerci.

INTER: (4-3-1-2): Handanovic – Montoya, Ranocchia, Juan Jesus, D’Ambrosio – Brozovic, Kovacic, Kondogbia – Hernanes – Icardi, Palacio.

MÉRKŐZÉS ELŐTTI NYILATKOZATOK:

Sinisa Mihajlovic: a sajtótájékoztató ide kattintva elérhető

Nigel De Jong: “Volt időm gondolkodni a jövőmről. Úgy gondoltam, az a legjobb, ha maradok. Itt boldog vagyok én is, a családom is. Hiszek a Milan új projektjében. Újra tényezők leszünk Európában és a bajnoki címért fogunk harcolni. Ezért vagyok itt.”

M’Baye Niang: “Mindig jó érzés derbit játszani. Megpróbáljuk megnyerni a csatát. Sokan vagyunk támadók, nagy a verseny köztünk. Én keményen dolgozom, hogy minél többet játszhassak a csapatban. Egyre jobbak leszünk, s ez már a következő meccsen is látható lesz.”

Riccardo Montolivo: “A világbajnokságról lemaradni soha nem könnyű. Az előző szezonban nagyon sok problémám volt a műtét után. Most a csapattársakkal készülhetek az előszezonban, tavaly erre nem volt lehetőségem”.

Roberto Mancini: “Ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz a szurkolóknak és nekünk is. Szeretnénk jó focit játszani a szezonban. Mihajlovic nagyon jó barátom. Örülök, hogy találkozhatunk. Biztos vagyok benne, hogy mindkét milánói klub ismét sikeres lesz.”

Forrás: www.hunvolley.hu – RSS