A védők fordulója

Két középső védő, a paksi Lenzsér Bence és a kispesti Bobál Dávid is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az NB I 22. fordulójában. Ennyi említhető meg pozitívumként, egyébként egyre kevesebb lehetőséget kapnak a fiatalok.

Nagy-Pál Tamás Szövetségi ajánlás és pénzbeli motiváció ide vagy oda, a szezon vége és az egyre nagyobb tét közeledtével egyre kevesebb lehetőséget kapnak az NB I-ben az 1995. január 1-je után született játékosok. A 22. fordulóban azonban két kitűnő teljesítményt is feljegyezhettünk, egy-egy középső védőtől.

Lenzsér Bence1

Lenzsér Bencét ünneplik a társak

Az egyik Lenzsér Bencéé (20) volt, akitől azt már megszokhattuk, hogy végigjátssza a Paks aktuális bajnokiját a védelem közepén, ezúttal azonban még gólt is szerzett a Vasas ellen. Szabadrúgás után lőtte be közelről a labdát, nem volt nehéz dolga, ugyanakkor jól helyezkedett. Másodszor volt eredményes a szezonban, az atomvárosiak pedig 3-0-s győzelmet ünnepelhettek.

A másik oldalon szokás szerint Vida Máté (19) és Berecz Zsombor (20) is a kezdőcsapatban kapott szerepet, de ennél többet – legalábbis kedvezőt – nem lehet elmondani a teljesítményükről. Ellenben gyorsan szögezzük le: lefelé sem lógtak ki az angyalföldi gárdából.

Szigorúan véve Bobál Dávid (19) (címlapfotó: honvedfc.hu) sem felfelé a Budapest Honvédból, ugyanis a kispestiek közül mindenki átlag felettit nyújtott, ezért tudták legyőzni 2-1-re a listavezető Ferencvárost. Az ifjú védő végig magabiztos volt hátul. “Némi” köze neki is volt ahhoz, hogy a zöld-fehéreknek összesen két veszélyes lehetőségük adódottt, ezek közül váltották az egyiket gólra. Bár az FTC-ből Nagy Ádám (20) szinte mindig kiemelkedik a csapatból, ezúttal ő is a tudása alatt teljesített.

SZAKÉRTŐNK: Lenzsér Bence, a Paks 19 éves védője
„Nagyon nehéz ennyire fiatalon erre a posztra odakerülni, hiszen csak komoly rutinnal lehet hiba nélkül teljesíteni a védelem közepén, miközben a tapasztalatra éppen a meccseken lehetne szert tenni. Ezért kellett nekem, illetve korosztályos válogatottbeli társamnak, Dávidnak is élni rögtön az első lehetőséggel a szezonban. Ez sikerült, így a csapatban ragadtunk. Néztem Dávidot a Ferencváros ellen, kitűnő teljesítményt nyújtott. Barátok vagyunk, és jó látni, hogy mennyit fejlődtünk mindketten.”

Szombathelyen Medgyes Zoltán (20) volt a kezdőcsapat tagja, aki nagyot küzdött a miskolci védőkkel, köztük Nemes Milánnal (19) is, de nem tudott igazán veszélyes lenni a kapura. Belefért, hiszen csapata így is 2-1-es győzelmet aratott. Az MTK-ban Gera Dániel (20) is becsülettel próbálkozott, kétszer lőtt, egyik esetben bravúrral hárított Vukasin Polekszics. A fővárosi gárda gól nélküli döntetlenre végzett azzal a Békéscsabával, melyben Szélpál Nobert (19) debütált, de öt perc alatt nem tudott maradandót alkotni.

A fiatalok nélkül felálló Videoton gyakorlatilag végigtámadta a Puskás Akadémia elleni mérkőzést, de csak a hajrában szerzett góllal tudott győzni. Felcsúti oldalon talán Sallai Roland (18) volt az egyetlen, aki próbálkozott gólszerzéssel, akadt szép, de pontatlan sarkazása is.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján az Újpest–DVSC volt a forduló rangadója, amely U20-as játékosok nélkül kezdődött. Nagy Tibor azonban korán megsérült hazai oldalon, Kecskés Ákos (20) állt be a helyére a 17. percben. Bár korábban összesen egy percet játszott az NB I-ben, nem volt megilletődve, a bekapott gólról nem tehetett az 1-1-es döntetlennel zárult mérkőzésen.

HÉTRŐL HÉTRE 
1. FORDULÓ. 10 csapatban 20 játékos összesen 1154 percet játszott.
2. FORDULÓ. 11 csapatban 19 játékos összesen 1073 percet játszott.
3. FORDULÓ. 10 csapatban 18 játékos összesen 1236 percet játszott.
4. FORDULÓ: 12 csapatban 23 játékos összesen 1229 percet játszott.
5. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1048 percet játszott.
6. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1218 percet játszott.
7. FORDULÓ: 11 csapatban 20 játékos összesen 1242 percet játszott.
8. FORDULÓ: 9 csapatban 12 játékos összesen 832 percet játszott.
9. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1214 percet játszott.
10. FORDULÓ: 11 csapatban 19 játékos összesen 1079 percet játszott.
11. FORDULÓ: 10 csapatban 17 játékos összesen 1157 percet játszott.
12. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1124 percet játszott.
13. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 992 percet játszott.
14. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1175 percet játszott.
15. FORDULÓ: 11 csapatban, 17 játékos összesen 1085 percet játszott.
16. FORDULÓ: 11 csapatban, 15 játékos összesen 927 percet játszott.
17. FORDULÓ: 10 csapatban, 19 játékos összesen 965 percet játszott.
18. FORDULÓ: 10 csapatban, 15 játékos összesen 940 percet játszott.
19. FORDULÓ: 11 csapatban, 18 játékos összesen 1069 percet játszott.
20. FORDULÓ: 7 csapatban, 13 játékos összesen 697 percet játszott.
21. FORDULÓ: 10 csapatban, 16 játékos összesen 998 percet játszott.
22. FORDULÓ: 10 csapatban, 14 játékos összesen 984 percet játszott.
♦♦♦
U20-AS GÓLLÖVŐLISTA
Németh Márió (Haladás) 6 gól, Balogh Norbert (DVSC) 3 gól, Lenzsér Bence (Paks), Viczián Ádám (Békéscsaba), Hahn János (Paks) 2-2 gól, Sallói Dániel (Újpest), Sallai Roland (Puskás), Tóth Patrik (Újpest), Osváth Attila (Vasas), Zsótér Donát (Puskás), Sejben Viktor (Videoton), Bobál Dávid (Honvéd) 1-1 gól
♦♦♦
A LEGTÖBBET JÁTSZOTTAK
1. Bobál Dávid (Honvéd) 1883 perc, 2. Sallai Roland (Puskás) 1803 perc, 3. Nagy Ádám (FTC) 1772 perc, 4. Németh Márió (Haladás) 1552 perc, 5. Lenzsér Bence (Paks) 1530 perc, 6. Berecz Zsombor (Vasas) 1460 perc, 7. Balogh Norbert (DVSC) 1452 perc, 8. Vida Máté (Vasas) 1443 perc, 9. Gazdag Dániel (Honvéd) 1156 perc, 10. Nemes Milán (DVTK) 1080 perc, 11. Kitl Miklós (DVTK) 1073 perc, 12. Gera Dániel (MTK) 1066 perc, 13. Viczián Ádám (Békéscsaba) 948 perc, 14. Hahn János (Paks) 905 perc, 15. Osváth Attila (Vasas) 828 perc, 16. Varga Szabolcs (MTK) 685 perc, 17. Sallói Dániel (Újpest) 657 perc, 18. Medgyes Zoltán (Haladás) 440 perc, 19. Szalai Dániel (Békéscsaba) 297 perc, 20. Asztalos Dávid (Paks) 270 perc, 21. Kővári Róbert (Paks) 197 perc.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS