A Veszprém jövője a magyar bajnokság színvonalától függ!

mocsai_lajos_xlsport.jpg

Szögezzük le gyorsan: az MKB Veszprém férfi kézilabda csapata nagyon jó csapat. Ez éppen olyan vitathatatlan tény, mint az, hogy a Bajnokok Ligájában ezúttal sem sikerült bejutnia Mocsai Lajos (képünkön) tanítványainak a legjobb négy közé, ami az előrelépést jelenthette volna.

Az óriási sportélményt hozott kétszer 30 perc rengeteg tanulsággal is járt együtt, amelyek elemzése elsősorban a szakemberek dolga. Ez alkalommal maradjunk meg Mocsai Lajos mesteredzőnek a meccs lefújása utáni percekben adott nyilatkozatánál. Mocsai elsősorban a Barcelona hosszabb kispadját említette, a Veszprém lehetőségeit felülmúló játékosállományt. A riporternek a jövőt, az előrelépés lehetőségét firtató kérdésére Mocsai azt választotta: meg kell néznünk, mit csinálnak az ellenfelek. Majd hozzátette, a Barca 16 klasszis játékossal indult a küzdelembe, s közöttük baloldali átlövő poszton három kitűnőséget is be tudtak vetni.

Ez eddig mind igaz. A baj ott kezdődik, amikor Mocsai kimondva-kimondatlanul erre a kérdésre akarja leszűkíteni a kettős vereség, az összesítésben kialakult hétgólos Barca-előny okát, okait. Pedig itt többről is, meg másról is van szó, amiről viszont illik diszkréten hallgatni. Aki pedig valamit mégis szóba mer hozni, az megnézheti magát, mit kap az interneten válaszolóktól.

A dühös, sokszor nyomdafestéket nem tűrő „üzenőkkel” persze a Veszprém helyzete nem változik, a magyar kézilabdázás gondjai pedig nem oldódnak meg. A notórius hallgatással legfeljebb elodázni lehet a dolgokat, érdemi változtatások nélkül az igazi megoldások elmaradnak. A mindenkori magyar bajnok – a címet hosszú távon bizonyára évről évre megszerző Veszprém – pedig jövőre, meg azután sem valószínű, hogy bekerül a legjobb négy közé. Az pedig végképp távol van, amit Magyarádi Péter, az MKB egyik vezetője a Veszprém közeljövőbeni BL-győzelmével kapcsolatosan prognosztizált.

A legfőbb baj – hogy nevezzük végre nevén a gyereket – elsősorban nem a Veszprém játékos állományában keresendő, hanem a magyar bajnokság színvonalában. A jelenlegi állomány is képes lehetett volna megszorítani vagy akár ki is ejteni a Barcelonát, ha a Veszprém a hazai pontvadászatban hétről hétre sokkal komolyabb igénybevételnek van kitéve. Természetesen a tétel fordítottja legalább ennyire igaz: amennyiben a magyar bajnokság színvonala nem emelkedik számottevően, akkor a Veszprém hiába vásárol még akárhány világsztárt is, mégsem jut jelentősen előre a nemzetközi hierarchiában.

A Barcelona és a többi, igazi élcsapat ugyanis kivétel nélkül a német és a spanyol pontvadászatban edződik. Ott, ahol az első még a tizedik helyezett ellen sem mehet biztosra, hanem majd mindig meg kell szenvednie a kisarányú győzelem kiharcolásáért is. És ezzel szemben mi van Magyarországon? A Veszprémnek a Szegeden kívül egyetlen más bajnoki részvevő ellen nem kell igazán szenvednie, miközben nem egyszer húsz gólos győzelmeket arat. Ezekkel a meccsekkel nem lehet igazán jól felkészülni azokkal a német és spanyol klubok ellen, amelyek az ottani bajnokságokban évente minimum húsz, kőkemény meccset kell játszanak, de a többi, viszonylag könnyebb ellenfelekkel szemben sem ábrándozhatnak húszgólos, könnyed sikerekről.

Régen a Szeged mellett a Dunaújváros is komoly erőkifejtésre késztette a Veszprémet, sőt! 2000-ben még a bajnoki címet is el tudta hódítani… Mára már ez történelem, a Dunaferr pedig egyre inkább átkerül a nem túl nehéz edzőpartnerek kategóriájába.

Akik ismerik a sportágat, sajnálják a szebb napokat megért Dunaferr lassú, de folyamatos távolodását a nemzetközi színvonaltól, ráadásul a Szeged sem az igazi. A közelgő Veszprém – Szeged bajnoki döntő végkimenetelére is nyugodtan lehet fogadásokat kötni, hiszen az MKB Veszprém nagy valószínűséggel nyerni fog a Szeged ellenében. S ez így folytatódhat még sok éven át, bár ez az alaphelyzet egyáltalán nem szolgálja a magyar kézilabdázás érdekeit. A Veszprém ugyanis csak akkor számíthat nemzetközi szinten előrelépésre, ha a magyar bajnokság mezőnye átlagában képes lesz jelentősen megerősödni.

Úgy is mondhatjuk: a Veszprém sorsa a hazai pontvadászat jövőjétől függ. Amennyiben feljavul a hazai csapatok átlaga, s minél több, a legnagyobbakat is komoly erőkifejtésre késztető csapat alakul ki, úgy ez kihathat a Veszprém nemzetközi eredményességére is. Amíg azonban a Veszprémnek itthon évente mindössze két-három alkalommal kell igazán nekifeszülnie, addig hiába vásároltat Mocsai Lajos akár három komplett sor nemzetközi kiválóságot is, a Veszprém mégsem lesz képes nagy eredmény elérésére. Az események alakulása évről évre ezt az alaptételt támasztja alá. Nem könnyű ezt tudomásul venni, de ettől a helyzet magától még véletlenül sem változik meg.          

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.