A Vid győztes gólt szerző támadója: „Az első 25-30 percben nagyon jól futballoztunk”

– Az első 25-30 percben nagyon jól futballoztunk, ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, akár nagyobb előnnyel mehettünk volna a szünetre. A második félidőben aztán a Paks megmutatta, hogy mennyire jó csapat, főleg amikor két rendkívül jó fizikumú csatárral játszottak. Természetesen számunkra a legfontosabb a három pont megszerzése volt, személy szerint pedig annak is nagyon örülök, hogy ismét eredményes tudtam lenni. Négy találatnál járok a bajnokságban, tudom, hogy ez a szám lehetne több is a helyzeteim alapján, de nem vagyok elégedetlen, bízom abban, hogy a jövőben újabb gólokkal tudok hozzájárulni a csapat sikeréhez – mondta Kodro a molfehervarfc.hu-nak.

Bognár rövid, de velős értékelése: “Inkább nem mondok semmit, mert az túl sokba kerül” – így látták az edzők