A Vidi egyik legjobb igazolása: „Megvan a csapatban a potenciál ahhoz, hogy tavasszal előrelépjünk”

Az őszi idényben alapembernek számító középpályás, Jevhen Makarenko szerint eredményességben és játékban is jobban kell teljesítenie a MOL Fehérvár FC-nek tavasszal.

– A Vidi ambícióit és a csapatunk játékerejét tekintve előkelőbb helyen kéne állnunk a tabellán. Túl sok pontot hullajtottunk el, de megvan a csapatban a potenciál ahhoz, hogy tavasszal előrelépjünk. Voltak remek győzelmeink is az ősszel, és az is fontos volt számunkra, hogy két győzelemmel zárjuk a félszezont, az elmúlt hetek alapján úgy látom, hogy jó úton jár a csapat. Én személy szerint élveztem a játékot az ősszel, megtaláltam a számításaimat Fehérváron és a családom is szeret itt lenni Magyarországon. Tavasszal sok téren fejlődnünk kell, játékban és eredményekben egyaránt, de úgy érzem, erre képes is lesz a csapat – összegezte az őszi idényt a klubhonlapon az ukrán középpályás.

A 30 éves játékos nyáron érkezett a Vidihez, amelynél 16 mérkőzésen is a kezdőcsapat tagja volt az őszi idényben.

NB I: Ő az év magyar felfedezettje a tulajdonosoknál és a vezetőknél – exkluzív