A Vidi új igazolása: „Az első háromban szeretnénk végezni a bajnokságban, az EKL-ben pedig a csoportkör a cél”

– A salzburgi akadémia az egyik legnevesebb a világon, sok nagy játékost adtak a labdarúgásnak – kezdte a szlovák középpályás a molfehervarfc.hu-nak. – Az, hogy 15 évesen a Salzburg akadémiájára igazoltam, életem egyik legjobb döntése volt. Sokat tanultam ott, a labdás és a labda megszerzésére irányuló játékban is, hiszen a Salzburg stílusában nagy szerepet játszik a nyomásgyakorlás az ellenfélre. Sok barátot szereztem ott, a mai napig is ellátogatok időnként Salzburgba, ami a második otthonommá vált.

Az első csapatnál is edzhettem, így olyan nagy nevekkel találkoztam, mint Erling Haaland, Karim Adeyemi vagy Takumi Minamino, és Szoboszlai Dominikkal is a mai napig barátságot ápolunk.

A Real Sociedad második csapatánál aztán a többszörös BL-győztes, világ- és Európa-bajnok Xabi Alonso volt az edzője.

– Nem kell bemutatnom, milyen fantasztikus játékos-pályafutás áll mögötte, így az első pillanattól az egész csapat részéről nagy tisztelet övezte.

Ugyanazon a poszton játszom, mint korábban ő, így sok mindent tudott átadni nekem és remekül fejlesztette a játékomat, így nagy köszönettel tartozom neki.

– A középpálya közepén játszani nagy felelősség, bizonyítanom kell és biztos vagyok benne, hogy nagy harc lesz a posztomért a csapaton belül, de állok elébe. Tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm, de ezen vagyok folyamatosan és bízom benne, hogy ahol most tartok, az még csak a kezdet.

A 20 éves védekező középpályás beszélt a Vidi céljairól is.

– Nem igazán vannak könnyű ellenfelek egyik európai kupasorozat selejtezőiben sem, így a Gabala ellen is nehéz párharcra számítok, de mindenképp tovább kell jutnunk a következő fordulóba. Az első háromban szeretnénk végezni a bajnokságban, a kupában a lehető legtovább jutni, az EKL-ben pedig a csoportkört célozzuk meg. Fiatal játékosként célom, hogy sok játékpercet töltsek a pályán, és folyamatosan fejlődve segíteni tudjak a csapatnak.