A világ legjobb ritmikus gimnasztikázói Budapesten

A Magyar Tornaszövetség elnöke Magyar Zoltán edzéssel egybekötött sajtótájékoztatón elmondta a világkupa után egy hónappal Stuttgartban rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokság és a kedvező időpont sok külföldi hírességet, versenyzőt vonz ide, egyfajta erőfelmérésként a kvalifikáció előtt.

Az érkező csillagok között található a világ- és Európa-bajnok orosz Jana Kudrjavceva, valamint honfitársai, az idei első Európa Játékok győztese, szerenkénti világ- és Európa-bajnok Margarita Mamun, illetve Alekszandra Szoldotova, aki egyéni csapatversenyben világ- és Európa-bajnok.  Az ukránok legjobb versenyzője, 2013-as év karika világbajnoka Hanna Rizatdinova is indul.

Korom Norbert a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke, örömmel jelentette be a rendkívül erős mezőny összetételét. Valamint beszámolt az előkészületekről, melyek rendben zajlottak, a csarnok pedig szerda délutánra versenyre kész állapotban lesz. Arról, hogy miért a SYMA csarnok lett a befutó, a korábban esélyesnek tartott Tüskecsarnokkal szemben csak annyit mondott utóbbi belmagassága nem alkalmas ilyen rangos verseny megrendezéséhez. A verseny során több mint száz önkéntes, köztük gimnazisták és egyetemisták és korábbi sportolók segítik az esemény sikeres lebonyolítását. Véleménye szerint a világkupa rendezése egy jó teszt a 2017-es Európa-bajnokság előtt, melynek szintén Budapest fog otthont adni.

Vass Dóra ritmikus gimnasztikázó (b) és a magyar kéziszercsapat a 4. magyar ritmikus gimnasztika világkupa és a 3. MTK Budapest Kupa nemzetközi verseny sajtótájékoztatóján. MTI Fotó: Illyés Tibor

A vk-val párhuzamosan zajló MTK Budapest Kupáról, a klub elnöke Deutsch Tamás nyilatkozott. A kupán idén, junior és serdülő versenyszámok mellett felnőtt versenyek is megrendezésre kerülnek, mivel a világkupán nemzetenként egy-egy felnőtt versenyző indulhat, az MTK rendezvényén lehetőség nyílik a kvalifikációs versenyre készülő további versenyzőknek.

A magyar csapatot egyéniben Vass Dóra képviseli, akinek legfőbb célja, hogy négy hibátlan gyakorlatot mutasson be, ha ez sikerül már elégedett lesz a teljesítményével.

A kéziszercsapatban  Boldizsár Blanka, Ludányi Laura, Sipos Emma, Szakály Borbála és Wehovszky Vivien kapott helyet. Az egyéni indulóknál karika,labda,buzogány és szalag, az együttes kéziszercsapatnál öt szalag, három pár buzogány és két karika szerepel a produkcióban.

Kovács Andrea a versenyigazgatója úgy véli, a sok induló miatt maratoni hosszúságú versenynapokra számíthatnak az indulók.

A világkupa szerenkénti döntői, és az MTK Budapest Kupa fináléi után, egy látványos meglepetésekben gazdag gála zárja a gimnasztika hétvégét, vasárnap este 19:30-től.

 

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS