A világliga-győztes és világbajnok a Recco meccs helyett a tanulást választotta

nikola-jaksic

A Partizán Belgrád a Bajnokok Ligájában a Recco otthonába látogatott a héten. A szerb együttes az egyik legjobbját nélkülözte a találkozón, hiszen Nikola Jaksics inkább a tanulást részesítette előnyben.

nikola-jaksic

Az egykor szebb napokat látott Partizán Belgrád  a második fordulóban Soriba látogatott, hogy megküzdjön a Reccoval. A BL találkozó előtt, mondanunk sem kell, hogy nem a szerb csapat volt a találkozó esélyese. A mérkőzésen végül 15-3-as vereséget szenvedett. Érdekesség, hogy az összecsapásra nem utazott el Nikola Jaksics. – A szerb válogatottba az idén berobbanó tehetség, előbb világligát, majd világbajnokságot nyert a csapattal. Inkább a tanulásra koncentrált, otthon maradt Belgrádban ugyanis jogot tanul és nagyon fontos római jog vizsga előtt áll.

A Partizán trénere, Vladimir Vujasinovics megértően kommentálta a helyzetet. A tréner nem tulajdonít nagy jelentőséget a dolognak. Mint mondta, szeretné, ha békén hagynák Jaksicsot, ő nagyon fiatal még. Inkább az elért eredményt kommentálta a vaterpolovesti.com-nak.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS