A WADA a CAS-nál fellebbezett Szun Jang doppingügye miatt

szunjang01

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) dönt a kínaiak olimpiai bajnok úszója, Szun Jang doppingügyében, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezést nyújtott be a szervezethez.

szunjang01

A háromszoros ötkarikás aranyérmes gyorsúszó tavaly szeptemberben, egy versenyen kívüli tesztelés során összetűzésbe keveredett az ellenőrökkel, vitatta a személyazonosságukat és – brit sajtóhírek szerint – kalapáccsal megsemmisítette a vérmintáját tartalmazó fiolát.

A kilencszeres világbajnok sportolót az eset után a kínai sportági szövetség nem találta vétkesnek, míg a nemzetközi szövetség csak figyelmeztetésben részesítette. A CAS bejelentése szerint azonban a WADA nem fogadta el ezeket a döntéseket és fellebbezést nyújtott be az ügyben.

A Sportdöntőbíróság nem közölte, mikorra tűzi ki a tárgyalást, és egyelőre nem lehet tudni, hogy a júliusi vizes világbajnokságig megszületik-e a döntés.
A 27 éves Szun Jangnak 2014-ben volt már egy doppingügye, akkor serkentő használatáért három hónapra szóló eltiltást kapott.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS