A Williams tavalyi formájának már nyoma sincs

F1

2016. július 8. péntek, 20:19

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: Williams

Emlékszünk, amikor a 2015-ös Brit Nagydíjon a két Williams az élre katapultált a második rajtsorból? Felipe Massa szavaiból kiindulva idén semmi hasonlót nem várhatunk a grove-iak autóitól.

Valtteri Bottas és Felipe Massa a 7. és 10. helyen zárták a silverstone-i második szabadedzést, lemaradásuk pedig két másodperc körülire rúgott az élen végző Mercedesszel szemben. Ez aligha az a tempó, amivel közvetlenül az Ezüst Nyilak mögé kvalifikálhatnak szombaton, Massa szerint pedig a legnagyobb baj az, hogy a csapatnak fogalma sincs, hova tűnt a sebesség az autókból.

13600001_1564506186946696_2773320366056471244_n

„Nem mondanám, hogy fantasztikus volt ez a péntek. Arra számítottam, hogy a tempónk egy kicsivel jobb lesz a többiekhez képest, szóval remélem, hogy holnapra sikerül javítanunk, hiszen elég nagy hátrányban vagyunk az élcsapatokkal szemben” – nyilatkozta a brazil, aki két különféle első vezetőszárnyat is kipróbált, a napját pedig egy hidraulikai problémával zárta.

„A legnagyobb aggodalmat szerintem az jelenti, hogy semmi érdekes nem mutatkozott ma a tempónkban. Nem a McLarenhez és a Haashoz akarom magam viszonyítani, hanem az élen állókhoz, ők azonban jelentősen előttünk állnak, ami elég rossz hír így pénteken. Nem hiszem, hogy bármi is különösebben rossz lett volna, egyszerűen csak nem volt elég jó a tempónk.”

Bottas szerint eközben az is fejfájást okoz a Williamsnek, hogy a hétvégén a lágy és a közepes gumikeverékekből kell majd kihozniuk a legtöbbet, miközben az elmúlt néhány versenyhétvégén főként a szuperlágy és az ultralágy voltak bevetésen, így szinte újra meg kell tanulniuk munkára fogni a keményebb keverékeket.

Forrás: www.formula.hu – RSS