A Williamsnél minimális elvárás a harmadik hely

F1

2016. január 20. szerda, 17:41

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Williams

A grove-iak teljesítményért felelős mérnöke úgy véli, hogy nagyot tudnak majd előrelépni az idei F1-es szezonban, de nem szeretnék alább adni az elmúlt két év eredményeitől.

Ritkán látunk olyan pálfordulást egy csapat életében, mint ami a Williamsnél végbement 2013 és 2014 között. A grove-i gárda 5 ponttal a 9. helyen zárta a 2013-as szezont, 2014-ben, a hibridhajtás első évében, a Mercedesszel szövetkezve viszont a harmadik helyre katapultálták magukat, meghatvannégyszerezve (320) egységeik számát.

„Nem akarunk a harmadik helyen maradni, ez a minimális cél számunkra ebben az évben” – nyilatkozta Rob Smedley a Sky Sportsnak. „A csapat folyamatosan lép előre, a harmadiktól felfelé lévő helyeket vesszük célba.”

Ennek ellenére Smedley úgy látja, komoly nyomással kell majd megbirkózniuk 2016-ban. „A Force India remek teljesítményt mutatott év végén, a Red Bullt pedig hiba lenne leírni, hiszen egy erős motorral jobbak lehetnek majd. A gyári Renault-nál minden bizonnyal a motor már nem lesz akadály, ráadásul egyre több pénz áramlik majd hozzájuk. Sokan vannak mögöttünk, akik nagyot szakíthatnak majd.”

A Williams korábbi pilótája, Damon Hill szerint a csapat csak akkor harcolhat a bajnoki címért, ha Honda-motorokra vált, Smedley azonban sietett ellentmondani a ’96-os bajnok véleményének. „Először is nagyon, nagyon boldogak vagyunk a szolgáltatás mértékével, amit az MHPP (Mercedes High Performance Powertrains) nyújt nekünk.”

„Nagyon kicsi volt a különbség közöttünk és a gyári csapat között év végén, de ez normális” – mondta Smedley. „Ennek egyik oka, hogy véges azon motorok száma, melyeket szállítani tudnak nekünk. De így is nagyon boldogak vagyunk, hiszen profin végzik a munkájukat, és hihetetlen erőforrást készítenek.”

A szakember ezért gondolja úgy, hogy egy másik gyártó megkörnyékezése nem lenne jó döntés csapata számára. „Nem hinném, hogy ez lenne a természetes lépés, hiszen nem tehetnénk meg annyi mindent, mint privát csapatként. Úgy vélem, úton vagyunk a csapat teljes újjáalakítása és a potenciál kiaknázása felé, álljunk 30, 40, vagy 50%-on ezen a téren.”

„Ezért mielőtt újabb átalakításra gondolnánk, előbb azzal a folyamattal kell foglalkozni, aminek most a közepén vagyunk, privát csapatként, és amelyből megpróbáljuk kihozni a maximumot” – tette hozzá a brit.

Forrás: www.formula.hu – RSS