A Zvezdánál már fenik a fogukat a Fradira: „Most megmutathatjuk, miért félnek hozzánk jönni a csapatok”

A szerb Crvena Zvezda csütörtökön a Ferencvárost látja vendégül az Európa Liga H-csoportjában. A hazaiak két vereséggel indítottak a főtáblán, így az FTC ellen szeretnének javítani. Erről az együttes hátvédje, Strahinja Erakovic nyilatkozott a zurnal.rs-nek.

A szezon első felében leginkább a idegenben játszottunk, tehát a Ferencváros elleni mérkőzés lehetőséget ad arra, hogy megmutassuk, miért félnek hozzánk jönni a csapatok. A teltházas lelátók nagy jelentőséggel bírnak a végeredmény szempontjából, nekünk pedig győzelemre van szükségünk.

– Tudom, hogy a stadion történetének legnagyobb nézőszáma éppen a Ferencváros ellen volt, és bár ez a szám most nem lehetséges, de ha az arénát az utolsó székig megtöltjük, akkor megtehetjük azt, amit 1975-ben nem tudtunk – utalt Erakovic a 47 évvel ezelőtti KEK-összecsapásra, ahol 2-2-s döntetlen után végül az FTC jutott a döntőbe 110 ezer drukker előtt.

Visszatértünk a válogatott szünetről, és a hétvégén lelkes játékot mutattunk a Novi Sad ellen is. Két győzelmet értünk el, majd azonnal az Európa Ligára kezdtünk koncentrálni. Félelmetes támogatást kaptunk Szabacsban és a Karadjordjében is. Minden lehetőséget arra használunk, hogy a legjobban felkészüljünk a Ferencvárosra, és hogy jó játékkal és elszánt hozzáállással menjünk bele a mérkőzésbe – zárta.

A lap továbbá hozzáteszi, hogy amint azt tegnap megírtuk, combsérülése miatt továbbra is kérdéses a játéka a Fradi elleni találkozón a Zvezda rutinos hátvédjének, Nemanja Milunovicnak.

Dibusz: “Az nem vezet sehova, ha soha nem mondom el a véleményemet” – interjú Rebrovról, Csercseszovról és a külföldi ajánlatokról