Abbiati: “Gigio egy életre Rossonero maradhat”

Christian Abbiati szerint Gianluigi Donnarumma ott van a világ legjobb három játékosa között a posztján, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a 21 éves hálóőr egy életre elkötelezheti magát a Milan mellett.

“A múltban már felvetettem és most megismétlem: Gigio egy egész életre a Rossonerinél maradhat. Az egyetlen kétségem, hogy vajon eljön-e az a nap, amikor megáll, jobban elgondolkodik és azt mondja, hogy trófeákat akar nyerni. Ezen a ponton a választ – hogy marad vagy sem – csak önmagában fogja megtalálni. A legfontosabb, hogy a Milan nem kockáztathatja meg, hogy ingyen elveszítse Gigiót. Ezt egyszerűen nem tudnám elfogadni.” – mondta Abbiati.

“Gigio már egy olyan játékos, aki bizonyított és főszereplője volt a csapatnak ebben a látványos évben. Továbbra is fejlődik, még az apró dolgokban is. Gigiónak a kapusok Ronaldójává kell válnia: 100 százalékban profinak lenni és az elsőtől egészen a legutolsó részletig mindenre figyelni.”

“Számomra Donnarumma a világ legjobb három kapusa között van, de minden bizonnyal első számú lesz. Az útja során sokat segített, hogy számos kapusedzője volt és mindenki különböző dolgokat tanított neki.”

Abbiatit a csapat formájáról és az elmúlt időszakban nyújtott teljesítményről is kérdezték.

“Pioli nagyon jó munkát végzett. Egyértelmű játékstílust és mentalitást adott a csapatnak. Ilyen a Bajnokok Ligája-szereplés óta nem volt. Maldini jól teljesít és nagyon örülök ennek. Megteremtették az alapokat, hogy a Milan visszatérjen a magas szintre. Nagyon sajnálom Bobant. Nem tudom a szétválás okait, de nyilvánvalóan ő is hozzájárult ehhez a csodálatos Milanhoz.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS