Abu Dhabi rendezi a 2019-es Speciális Olimpia Nyári Világjátékokat

A 2015-ös Los Angeles-i Nyári Világjátékokat követően a világ legnagyobb humanitárius és sporteseményének helyszíne 2019-ben Abu Dhabi, az Egyesült Arab Emirátusok fővárosa lesz. Erről a Speciális Olimpia Nemzetközi Igazgatósága szavazott és hozta meg döntését a washingtoni Georgetown Egyetemen tartott ülésén. 

“Jó helyre kerülnek a Világjátékok küzdelmei alig 3 év múlva. Abu Dhabi kitárja a karját, meghívja a világot, hogy jöjjön össze, ünnepelje a sportot és bebizonyítsa, a határvonalak törölhetőek, a befogadás pedig egyértelmű. Nagyon örülünk, hogy a közel-keleti térség színpadán első alkalommal rendezhetjük meg 4 évente sorra kerülő globális multi sporteseményünket.”- nyilatkozta Timothy Shriver, a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség elnöke.

Abu Dhabi a hét emírségből álló Egyesült Arab Emírségek nevű ország egyike. Az ország területének csaknem 87 százalékát dominálja. Központja, Abu Dhabi város az ország fővárosa, már önmagában a pénzügyi hatalmából adódóan is. Sokkal gazdagabb, mint az ország többi hat emírsége. Abu Dhabinak kb. 2,5 millió lakosa van és ennek 80 százaléka nem helyi állampolgár.

Éghajlata szinte elviselhetetlenül forró: a januári délutánokon átlagosan 29 °C-ra, júliusban pedig 45 °C-ra emelkedik a hőmérő higanyszála. Az öböl erősen párolgó meleg vízfelülete növeli a páratartalmat, s ezért csaknem állandóan fülledt hőség telepszik a városra. Az eső viszont a legnagyobb ritkaságszámba megy.

Érdekesség: 2010 nyarán a svájci Metro Systems International cég kutatói a városközeli sivatagban 20 emittert állítottak fel. A projekt célja az volt, hogy “esőt csináljanak”. 2011 elejéig 52 alkalommal sikerült esőzést kiváltaniuk, amik igen hevesek voltak, gyakran mennydörgéssel, villámlással járó viharokká váltak.  A legtöbb esőt július-augusztusban, a száraz évszak közepén sikerült létrehozniuk. A mesterséges eső legnagyobb haszna, hogy szükségtelenné teszi a sok pénzbe kerülő sótalanítást.

A közbiztonság tökéletes, tiszta, modern város. Fél nap alatt meg lehet nézni a legfontosabb nevezetességeket. Közülük kiemelkedik a gigantikus Nagy Mecset (Sheikh Zayed Grand Mosque), aminek a felépítése 2007-ben fejeződött be. 30 ezer imádkozót képes egyszerre befogadni! Nagy látványosság az Emirates Palace is. Ez a monumentális palota példa arra, hogy Dubaihoz képest Abu Dhabiban erőteljesebb a törekvés az arab építészeti hagyományok modern korba való átmentésére.

A kőolaj-kitermelésből befolyó jövedelemnek köszönhetően az 1966-ban még csak 20 ezres lakosú városkából a 20. század utolsó negyedében kiépült a ma ismert, korszerű infrastruktúrájú város a térség egyik ipari-gazdasági központja, saját nemzetközi repülőtérrel.

2019_world_games-1x

Szöveg: Szőke Viktória

Forrás: Wikipedia, specialolympics.org


 

Forrás: http://specialolympics.hu – RSS