Abu Dhabiban versenyeznek a magyar jitsusok

A római sikerek után máris újabb versenyre utaznak sportolóink. Április 15 és 19 közt rendezik Abu Dhabiban a World Professional Jiu Jitsu Championship versenyt, ahol a felnőtt kategória mellett gyermekek is tatamira lépnek majd.

Abu-Dhabi-World-Professional-Jiu-Jitsu-Championship-2014.jpg 

A mieink közül elsőként a kecskeméti Szűcs Kristóf szerzett jogot, hogy a versenyen részt vegyen, az ő költségeit teljes mértékben a verseny szervezői állják majd. Kristóf idén folytatja a tavalyihoz hasonló kiváló szereplését, idén minden versenyen érmekkel tért haza, legutóbb épp Rómából egy arany és egy bronz társaságában. Kimondatlanul is jó esélyekkel vág neki ennek a megmérettetésnek is.

 976325_798323433528702_1070062147_o.jpg

Egy másik magyar résztvevő is lesz, a szintén kecskeméti Lakatos Sándor, aki ugyancsak remekül hangolt Rómában, egy arany éremmel alapozta meg az önbizalmát erre a hétre. Sanyi teljesítménye folyamatosan ível felfele, köszönhetően a Kecskeméten Berkes László és Fekete Sándor keze alatt elvégzett munkának, és a Gracie Barra Hungary vezetőjének, Max Carvalho mesternek, aki a csapat vezetőjeként szintén indul majd Abu Dhabiban, de a csapattal tart még Tereza Souza is.

A versenyt természetesen nyomon követjük majd mi is, és beszámolunk Nektek a Gracie Barra Hungary -remélhetőleg eredményes- szerepléséről!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: