Ádám Martin 31 góljához extra teljesítmény kellett

Az OTP Bank Liga 2021–2022-es kiírásának gólkirálya, Ádám Martin élete legjobb idényét zárta, harmincegyszer volt eredményes az élvonalban a Paks színeiben.

Ádám Martin (fotó:nso.hu/Árvai Károly)

– Ha valaki néhány hónappal ezelőtt azt mondja, a 2021–2022-es idény gólkirálya Ádám Martin lesz harmincegy találattal, mi lett volna a reakciója?
– Ha az idény elején jelenti ki, biztosan visszakérdezek: jól vagy?! – felelte a magunk mögött hagyott bajnoki esztendő gólkirálya, a 32 bajnokin 31-szer betaláló Ádám Martin. – Persze tudtam, hogy van bennem gól, az előző idényben is betaláltam nyolcszor, pedig akkor sokszor csak csereként léptem pályára – ugyanakkor ilyen sikeres évre nem számítottam.

– Amikor az őszi szezon után beszélgettünk, úgy fogalmazott, különleges félévet hagyott maga mögött, hiszen tizenötször volt eredményes, korábban ennyiszer egyetlen bajnoki év alatt sem. A különleges jelzőt sikerült fokozni…
– Igen, sikerült fokozni, méghozzá annak ellenére, hogy eligazolt tőlünk egy olyan labdarúgó, akitől rengeteg gól­passzt kaptam. Bognár Istvánnal jól megértettem magam, és bár hallottam én is, hogy a távozása után sokkal kevesebb gólt fogok szerezni, továbbra is megvoltak a helyzeteim. Szabó Bálint, Haraszti Zsolt vagy éppen Nagy Richárd ugyan más típusú futballista, mint Bognár „Stefi”, de remek labdákat kaptam tőlük, és szerencsére a gólok sem maradtak el.

– Amikor lement a bajnokság első fele, azt mondta, most már szeretné, ha kettessel kezdődne góljainak a száma. Nem kettessel kezdődik, de emiatt aligha bosszús.
– Boldog vagyok, hogy az a bizonyos szám hármassal kezdődik! Talán mondhatom, ennyi gólt szerezni igenis nagy dolog.

– Ez volt a hatodik bajnoki idénye a legjobbak között, az előző ötben összesen huszonnégyszer talált be, most viszont harmincegyszer. Minek köszönhető az óriási javulás?
– Sok mindent fel lehetne hozni. Már nem fiatal tehetség vagyok, hanem rutinos, mondhatni, kész labdarúgó, sokkal gólra törőbb a játékom, és persze Bognár György vezetőedző elképzelése a futballról is kellett ehhez a gólmennyiséghez.

– Ha visszapörgeti az idő kerekét, a jövőbe látott Bognár György, amikor a nyári felkészülés alatt önre célozva azt mondta, van olyan játékos a keretben, aki képes annyiszor betalálni, mint az előző idény gólkirálya, Hahn János?
– Bíztak bennem, ami tagadhatatlanul jólesett! Amit a vezetőedzőnk mondott, azt nem teherként éltem meg, hanem feladatként, örülök, hogy meg tudtam mutatni, nem véletlenül gondolt rám.

– Az első találat mindig nagyon fontos, ám a Mezőkövesd Zsóry ellen három kettőre elvesztett rajton nem jött az Ádám-gól. Mi járt akkor a fejében?
– Erre pontosan már nem emlékszem, de boldog biztos nem voltam. Nem azért, mert nem lőttem gólt, hanem mert kikaptunk! Mindig a csapat a fontos, mindig a csapat áll az első helyen, ugyanakkor a közös buli akkor igazán jó, ha közben rugdosom a gólokat. Nem idegeskedtem, hiszen a helyzeteim megvoltak, a felkészülés jól sikerült, szinte mindegyik meccsünkön betaláltam – a következő mérkőzésen már jött is az első gól.

– Volt egy sorozata, amikor zsinórban nyolc bajnokin volt eredményes, és tizenkét gólt szerzett. Tudott abban az időszakban rossz döntést hozni?
– Egész biztosan! A gólok mellett nagyon sok helyzet kimaradt, de nem szabad ezen agyalni, tovább kell lépni. A hiba éppúgy része a futballnak, mint ahogy az élet más területei sem mentesek tőle – az irány akkor jó, ha tanulsz belőle, és a következő feladatra összpontosítasz.

– Ádám Martin dobogójára melyik három találat fér fel a harmincegyből?
– Az első helyre a Dibusz Dénesnek a Groupama Arénában lőtt gólomat tenném: egy felívelés után mellel átvettem a labdát, majd egy pattanás után lőttem a kapu jobb oldalába – látványosra sikerült. Dobogós a Honvéd ellen hazai pályán lőtt gólom, akkor úgy tizennyolc méterről találtam el jól a labdát, amely a kapufáról pattant a hosszú sarokba. Alighanem a Fehérvárnak fejelt gólomat is az első háromba raknám… Nem volt sok hátra, kettő egyre vezetett az ellenfél, amikor Szabó János beadása után a bal sarokba fejeltem a labdát, de az igazi boldogságot az jelentette, hogy aztán a győztes találatot is elértük.

– Huszonhét évesen a legjobb korban van, de mit gondol, lehet még egy ilyen idénye?
– Erre az idő adja meg a választ. Maradjunk annyiban: szeretném.

– A harmincegy gólt ön szerezte, de feltételezzük, sokaknak tartozik köszönettel.
– Csak alkatrésze vagyok a csapatnak, ehhez a gólmennyiséghez a keret valamennyi tagja kellett. Mindenkinek megvan a feladata, nekem elsősorban a gólszerzés.

– Télen is voltak ajánlatai, ugyanakkor tudni lehetett, nyárig Pakson marad. Van sejtése a folytatást illetően?
– Vége az idénynek, lassan el kell dőlnie, milyen irányba indulok el. Majd meglátjuk, milyen lehetőségeim lesznek.

– A közelmúltban többször is téma volt, így alighanem tudja, kinek sikerült legutóbb legalább harminc gólt szereznie az NB I-ben.
– Tisztában vagyok vele, hogy legutóbb Nyilasi Tibor talált be harmincszor az élvonalban, a technikai vezetőnk, Karszt József, azaz Jozsó bá’ nagyon naprakész ebben.

– Ki lehet, aki nagyjából ennyit szerez?
– Vannak jó támadók az NB I-ben, említhetném a Honvédban játszó Nenad Lukicsot vagy a Fradi játékosát, Ryan Mmaee-t. Ennyi gólhoz kellenek a játékpercek, nekem ez megvolt: nem voltam sérült, a nyár óta nem hagytam ki egyetlen edzést sem. A húsz gól mindkettőjükben benne van, a harminchoz viszont már extra teljesítmény szükséges.

(nemzetisport.hu)