Ádám Martin után újabb támadó igazolhat az NB I-ből Dél-Koreába

A csakfoci.hu helyi forrásokból úgy értesült, hogy a Kisvárda Master Good szélsője, Jasir Asani jó eséllyel a dél-koreai bajnokságban folytathatja pályafutását.

A 27 éves támadó 2021 júliusában írt alá a piros-fehérekhez, azóta – minden sorozatot figyelembe véve – 52 mérkőzésen 10 gólt és 11 asszisztot jegyzett. Az Európa Konferencia Ligában ebben a szezonban az ő góljával nyertek a szabolcsiak 1-0-ra a kazah Kairat Almaty otthonában, de duplázott a 3. selejtezőkör visszavágóján is, a norvég Molde ellen. Asani a 2022/2023-as szezonban 5 gólpasszt is kiosztott: egyszer a Magyar Kupában, négyszer pedig az NB I-ben volt előkészítő.

A jobbszélső Észak-Macedóniában született, de később albán állampolgárságot szerzett, egyszer az albán U21-es válogatottban is pályára lépett. Pályafutása a Vardar csapatában indult, majd – a szintén macedón – Shkupi és Pobeda Prilep együttesében is megfordult. 2020 januárjában az albán FK Partizani gárdájához szerződött, akik fél évre a svéd AIK csapatához adták kölcsönbe. Asani végül tavaly júliusban ingyen igazolt Kisvárdára, ahol 2024 júniusáig van szerződése. A Transfermarkt szerint a támadó piaci értéke jelenleg 550 ezer euró környékén mozog.

Korábban a magyar válogatott csatára, Ádám Martin és a Honvéd, a Mezőkövesd és a ZTE egykori támadója, Koszta Márk is Dél-Koreába igazolt a magyar elsőosztályból.

Gazdag a klubváltásról beszélt a pazar szezonja után: “Csak azért nem fogok eligazolni, hogy más helyen játsszak”