Adok-kapok Felsőzsolcán, magabiztos siker Budapesten

A Miskolc Steelers és a Budapest Cowbells játszik a Cellect HFL fináléjában, a Hungarian Bowl-on.

Az elmúlt hétvégén eldőlt az elitliga két döntősének kiléte. Az biztos, hogy egy remek párharc elé nézünk majd, mivel az alapszakasz első két helyezettje került be a budapesti fináléba.265cff1e3ea5d0870cb58ab9c8cedad781d5c70d

Kevesebb izgalmat tartogatott a Budapest Cowbells és a Nyíregyháza Tigers fővárosban rendezett találkozója. Ezt már csak azért is lehetett a meccs előtt kijelenteni, mert az alapszakaszban a két alakulat szabolcsi megyeszékhelyen vívott megmérettetésén 45-7-es sikert arattak a Kolomposok. Az első negyedben megszerezhették volna a vezetést a hazaiak Cseperkáló Péter révén, de egy szabálytalanság miatt visszafújták a TD-t a játékvezetők. Ezt az első akciót viszont sikerült pontokra váltani Szentirmai Zoltán mezőnygóljával (3-0). A Tigrisek ezután támadhattak, de nem sikerült megtörniük a védelmet, így puntoltak, de mivel a punterhez értek a védők, és megakadályozták a rúgást, így a Tigers 20 yardos vonaláról támadhatott a Cowbells. Ezt pedig ki is használták a vendéglátók, Kocsis Péter tette fel az eredményjelzőre az első hatpontost a találkozón, Váry Tamás átadásának köszönhetően (10-0). A második negyedben következett az újabb hazai pontszerzés, Váry ismét megtalálta egyik elkapóját, mégpedig Zsikla Zoltánt (17-0). Miután az extrák sikeresek voltak, így 17-0-s fórt szereztek a Kolomposok.a1b3037b1dd9041a0ee665a0f4e4c4c8b56625da

A Tigrisek a harmadik negyedre már felszívták magukat, egy szerencsés touchdownnal szépítettek is. A Tigers jól építkezett és közel járt a pontszerzéshez, végül Darrell Tate passzírozta át magát a védelmen, de elejtette a malacbőrt, viszont Tóth Attila a támadófalból időben vetődött rá az elszabadult játékszerre, és megszerezte a touchdownt. Sviatkó Gábor bevágta az extrát (17-7). Az utolsó játékrészben viszont már eldöntötte a Cowbells a találkozót és a továbbjutást ismét egy Váry-Kocsis összjátékot követően. Utóbbi volt a pontszerző (24-7). Ezzel a győzelemmel a fővárosiak 2014 után ismét ott lehetnek a fináléban, ahol a Miskolc Steelers-Eger Heroes párharc győztesével játszhatnak majd.

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka

Budapest Cowbells-Nyíregyháza Tigers 24-7 (10-0, 7-0, 0-7, 7-0)
Pontszerzők: Kocsis Péter 2 TD, Zsikla Zoltán 1 TD, Szentirmai Zoltán 1 FG és 3 XP, illetve Tóth Attila 1 TD, Sviatkó Gábor 1 XP.

Karim Trabelsi, a Budapest Cowbells vezetőedzője: Jó kis meccs volt, a Tigers sokkal jobban játszott, mint az alapszakaszban, de nem tudott meglepetést okozni nekünk. Azt kaptuk, amire számítottunk. Ha úgy vesszük, akkor a touchdownjuk is eléggé szerencsés körülmények között született. Dicséret illeti mind az offense-t, mind a defense-t, mert mindkét csapategység a harmadik negyedet leszámítva jól teljesített. A Steelers ellen egy kemény döntőt várok, és természetesen magyar bajnokok akarunk lenni!

dr. Szépe József, a Nyíregyháza Tigers elnöke: Nagyon szoros küzdelem volt, aki látta a mérkőzést biztosan nem csalódott. Büszke vagyok a csapatomra, köszönöm nekik az elmúlt 3 évet, sok sikert kívánok a Tigers-nek és a magyar amerikai futball minden csapatának a továbbiakban. Megtiszteltetés volt számomra ez a 3 év.

 

Az „Acélosabb” támadósor nyert

Szikrázó napsütés és meleg időjárás várta a szurkolókat és a csapatokat Felsőzsolcán, ahol az izgalmak is a tetőfokára hágtak. A Miskolc és az Eger már az alapszakaszban is egy ki-ki meccset vívott egymással, és az őrület a borsodi kisvárosban sem maradt el.13392313_1318411564853466_1086937826014635914_o

Már az első félidőben beindult az adok-kapok. A Steelers az első drive-jából megszerezte a vezetést Jónás Máté mezőnygóljával (3-0), de nem késlekedett az Eger a válasszal. A találkozón remeklő Kormos Sándor egy remek futás után az end zone közelébe hozta a Heroes-t, ahol egy QB-sneakkel Taylor Palmer bevitte a labdát a pontszerző területen belülre (3-6). Ám az első negyed miskolci pontszerzéssel zárult, Troy Rice egy 25 yardos elkapással ismét előnyhöz juttatta az acélvárosiakat (10-6). A második játékrészben ismét Kormos parádézott, újra vezetett az Eger (10-12). Ám a Steelers a negyed végén egy jól kidolgozott akció után 1 yardra került az end zone-tól, ahol Troy Rice megfutotta a touchdownt (17-12). A szurkolók valóban őrületes meccset láthattak, és még hátra volt egy félidő.13323287_1318415378186418_6767744704723873407_o

A harmadik negyed egyértelműen a Heroes-é volt. Antal István gyorsan visszaszerezte a vezetést, de utána ismét jól építkezett a Steelers, az új igazolás Anthony Benson pedig megszerezte első elkapott TD-jét a borsodiaknál (24-18). Ezután beindult az Eger, Kormos Sándor egy 65 yardos megiramodással egalizált (24-24). Aztán jött a Miskolc számára a hidegzuhany. Vasyl Jordan egyik átadására Christopher Murray csapott le és csapatát egy remek visszahordással jó mezőnypozícióba hozta. Sőt, az ezt követő kétpontost Palmer megfutotta (24-32). A negyed végén nagyot rohamoztak az Acélosok, de Jordan újabb interceptiont dobott, ezúttal Mézes Dániel szerezte meg az átadást. El se kezdődött a negyedik játékrész, de már nehéz helyzetben volt a Steelers. Aztán a borsodiak védelme feltámadt! Kivédekezte az Eger támadását, ezt követően szépen szövögette a saját offenzíváját, aminek a végén Nagy Donát elkapásával, majd Vasyl Jordan kétpontosával egyenlítettek az Acélosok (32-32). Ekkor 5 perc volt hátra és a defense ismét vissza tudta szerezni a labdát. A találkozó végéhez közeledve egy nagy játékot követően Leon Milosevic egy 65 yardos elkapott touchdownt szerzett (39-32). Ekkor 38 másodpercük volt még a Hősöknek, de az utolsó támadásnál Palmer átadására Troy Rice csapott le, amellyel eldőlt a találkozó.

Így a Miskolc Steelers lett az első vidéki csapat, amely bejutott a Cellect HFL döntőjébe és a Budapest Cowbells-zel játszik június 19-én, a fővárosban, a BVSC stadionban 17 órától.

Fotók: Dajka Viktória, Pazar András

Miskolc Steelers-Eger Heroes 39-32 (10-6, 7-6, 7-20, 15-0)
Pontszerzők: Troy Rice 2 TD, Anthony Benson, Nagy Donát, Leon Milosevic 1-1 TD, Jónás Máté 1 FG, Vasyl Jordan 2 PT, Jónás Máté 4 XP, illetve Kormos Sándor, Taylor Palmer 2-2 TD, Antal István 1 TD, Taylor Palmer 2 PT.

Száraz Zsolt, a Miskolc Steelers vezetőedzője: Idén már hozzászokhattunk ahhoz, hogy minden meccsünkön megjárjuk a mennyet és a poklot. Nehéz mérkőzés volt, tudtuk, kire kell figyelni, és a félelmünk be is igazolódott, mert Kormos Sándort nem tudtuk megfogni. Az offense-ünk remekül teljesített, hozta az elvártakat. A defense-ünk néha nehéz pillanatokat élt meg, de tudtuk, hogy az egri támadósort nehéz lesz megállítani. Sok kulcsmomentum volt, nem lehet egyet is kiemelni. Itt az volt a lényeg, hogy mi több ilyen pillanatban tudtunk az Eger felé kerekedni és bejutottunk a döntőbe.

Szeredi László, az Eger Hereos vezetőedzője: Nagyon kemény mérkőzés volt, ahogy azt korábban is mondtam. Ezen a napon a Miskolc volt a hajszálnyival jobb csapat. Nem kezdődött jól a szezon, de utána megfordítottuk az állást. Azonban csalódott vagyok, mert nem sikerült döntőbe jutni, ami az én hibám is. Sokat követeltem a játékosaimtól, de magamtól még annál is többet. Ettől függetlenül sokak szerint az elvártnál is jobban teljesítettünk. Eger hátrányban van több más csapattal szemben. Az én feladatom lett volna a hátrányokat kiküszöbölve felhozni ezt az együttest, de nem találtam még meg a legjobb megoldást. Az igazolásainkkal nagyon elégedett vagyok, mert mindannyian jól teljesítettek idén.

Forrás: http://mafsz.org – RSS