Az Adria Liga vezetősége 20-0-ás gólkülönbséggel elvette a Partizan elleni, le nem játszott mérkőzést a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatától, emellett ötezer eurós (1,55 millió forint) bírságot szabott ki a klubra.
A Tisza-partiak pénteken a vasárnapra tervezett belgrádi mérkőzés elhalasztását kérték az AL versenyirodájától arra hivatkozva, hogy Eurochallenge Kupa-negyeddöntős kötelezettségeik miatt nem tudnak elutazni az összecsapásra. Az AL honlapján kedden tette közzé az ítéletet, amely az indoklás szerint a szabályzat vonatkozó cikkelye alapján született meg.
Tóth Zoltán ügyvezető a BB1.hu szakportálnak elmondta, két levelet kaptak az Adria Ligától, amelyek ellentmondanak egymásnak.
„Az egyikben arról kaptunk értesítést, hogy a Partizan elleni mérkőzést egy új időpontban fogjuk lejátszani, ma viszont jött egy határozat, amely a büntetési tételeket tartalmazta. A korábbi időszakban is éreztünk már ellenszenvet a csapatunk iránt, természetesen a döntést tudomásul vesszünk, nem fogunk fellebbezni ellene, hiszen nem kívánunk szélmalomharcot folytatni” – fogalmazott.
A Szolnok csütörtökön hazai pályán 80-73-ra nyert az észt Tartu Rock ellen az Eurochallenge Kupa negyeddöntős párharcának második mérkőzésén, ezzel 1-1-re kiegyenlített. A továbbjutásról döntő meccset kedden 18 órakor rendezik Tartuban.




