Agresszív módra vált a Sauber 2016-ban

F1

2015. december 11. péntek, 16:30

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Sauber Motorsport AG

A hinwiliek előző két F1-es autója nagyjából ugyanazon a koncepción alapult, jövőre viszont sebességet váltanak, hogy fel tudjanak zárkózni az előttük végző csapatokhoz.

Amíg a Sauber csapata 2014-ben nulla, azaz 0 ponttal zárta karrierje leggyatrább szezonját, addig idén a versenyképesebb autójuknak köszönhetően 34 egységet sikerült összegyűjteniük. A Felipe Nasr-Marcus Ericsson páros a szezon első három versenyén kétszer is dupla pontszerzéssel ajándékozta meg Monisha Kaltenborn alakulatát, a csapat viszont lemaradt a fejlesztési versenyben, és csak a nyolcadik helyen zárt a konstruktőrök között – hetedik helyen végző Toro Rossónak majd’ kétszer annyi pontot sikerült szereznie.

„Az idei és a tavalyi autónk hasonló koncepcióra épült, jövőre viszont egy kicsit agresszívabbak leszünk” – idézte Nasrt az Autosport. „Egészen más lesz majd az autónk. Tudjuk, hogy mely területeken kell fejlődnünk, és meg kell próbálnunk előrelépni.” A korábban a Red Bullnál és a Caterhamnél is dolgozó Mark Smith júniusban kezdte el az új modell munkálatait, és Nasr szerint mindenképpen meg akarta változtatni a követendő utat a gárdánál.

„Ő volt az, aki más megközelítést akart alkalmazni” – mondta Nasr. „A pilóták és a csapat is visszajelzéseket adott arról, hogy min kellene változtatni, ő pedig többféle fejlesztési irányt is kijelölt. Ha megnézünk más autókat, sok embernek sokféle elképzelése lehet, de ha csak a meglévőt fejlesztjük, kis lépésben tudunk előrehaladni. Ezért próbáljuk ezt a megközelítést követni 2016-ban.”

Amikor arról kérdezték Nasrt, hogy tart-e a Mercedes erőforrásaival ellátott Manor, valamint a Ferrari technikai arzenáljából dolgozó Haas csapatától, így válaszolt: „Nem igazán. Nagyon magabiztos vagyok, és tudom, mely területeken szükséges a változás – ez pedig másféle megközelítést igényel.”

Forrás: www.formula.hu – RSS