Akár 100 pályát is átadhatnak az idén

Focipalya1.jpgAz OLLÉ Programiroda tagjainak munkája a jelentkezési határidő lezárultával kezdődött el igazán – illetve ekkor vett új irányt, lendületet.

Az iroda munkatársai február végén kezdték meg az építendő pályák helyszíneinek felmérését. A feladat jelentőségére és a pályák örvendetesen nagy számára való tekintettel több csapatot is munkába kellett állítani. A felmérések a terveknek megfelelően várhatóan március végére fejeződnek be – 354 helyszín már felmérésre is került szerte az országban.

A játékterek építése várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődik el. Néhány speciális esetben akár már június-július folyamán megépülhetnek az új, korszerű, minden igényt kielégítő pályák. Az idei esztendőben 80-100 pálya kerülhet átadásra, a többi játéktér megépítésére 2008 első felében kerül majd sor. Az építkezések ütemét természetesen nagyban befolyásolhatja az időjárás alakulása. Az ütemterv betartása érdekében számos területen folyik párhuzamosan a munka, hiszen közös cél, hogy a pályák a lehető legelőbb a sportolni vágyók rendelkezésére álljanak. (www.mlsz.hu)