Akár a körrekord is megdőlhet Monacóban

F1

2016. május 24. kedd, 09:50

A Mercedes technikai igazgatója szerint elképzelhető, hogy a valaha volt leggyorsabb köröket futják majd a pilóták a hétvégi Monacói Nagydíjon, hiszen az idei év egyik újdonságától jelentős tempónövekedés várható.

Először mutatkoznak majd ugyanis be élesben a Pirelli által az idei évre gyártott ultralágy keverékű abroncsok, amelyek még a szuperlágyaknál is puhábbak, és a gyorsabb kopásért cserébe jobb tapadást és erősebb tempót nyújtanak a gumikat kevésbé igénybe véve pályákon.

Az ultralágyakat eddig csak a teszteken próbálhatta ki a mezőny, most azonban Monacóban, majd a soron következő Montrealban és a Red Bull Ringen is bevetik őket. Paddy Lowe szerint már évek óta ilyen abroncsokat kellett volna használni a Hercegség utcáin, és szédületes tempót vár tőlük az időmérőn.

Dppi_00115007_010

„Ezen a hétvégén először tűnnek fel az autókon az ultralágy gumik, ami különösen érdekesnek ígérkezik, hiszen a korábbi években még a szuperlágyak is túl keménynek bizonyultak ehhez a pályához. Kíváncsian várjuk, hogy mekkora javulást hoznak majd ezek a köridő tekintetében, hiszen talán még a körrekord is megdőlhet” – mutatott rá Lowe. „Kiélezett harcra készülünk a Ferrari és a Red Bull ellen, így tökéletes hétvégére lesz szükségünk, ha felül akarunk kerekedni.”

A monte-carlói pálya 2003 óta használt jelenlegi vonalvezetésén 2006-ban Kimi Raikkönen futotta meg a legjobb időt, amikor 1:13,532-os idővel végzett az élen a kvalifikáció második szakaszában. Tavaly a pole-hoz 1:15,098 is elég volt Nico Rosbergnek, de a gyorsabb gumikkal és az egy év alatt jelentősen fejlődő autókkal nem elképzelhetetlen, hogy másfél másodpercnél többet sikerül ebből lefaragni idénre.

A futamon elért leggyorsabb köridő megdöntése persze a feltankolt autók miatt már kevésbé valószínű, még úgy is, hogy ez Monacóban kisebb lassulást okoz, mint más helyszíneken. A versenyen futott legjobb kört 2004-ben Michael Schumacher érte el 1:14,439-cel, míg tavaly a Daniel Ricciardo által felállított etalon 1:18,063 volt.

Forrás: www.formula.hu – RSS