Akciós Hertha: Dárdait 40 ezer szurkoló ünnepelte, most olcsó jegyekkel próbálkozik a klub

A Hoffenheim lesz szombaton a Hertha vendége az Olimpiai Stadionban, ez lesz az új szakvezető, a három hónap után menesztett Tayfun Korkut Felix Magath bemutatkozó meccse. Bár a kiesés ellen küzdő csapatnak minden segítségre szüksége lenne, a szurkolói érdeklődés azonban még mindig csekély a találkozó iránt a Berliner Zeitung híre szerint.

A klub emiatt úgy döntött, hogy féláron árulja a jegyeket a meccsre, amelyre egyébként is “csak” 25 ezer drukker mehetne be a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések eredményeként. A legolcsóbb kártya így már csak 12,50 euróba, azaz hozzávetőlegesen 4600 forintba kerül.

A lap felhívja a figyelmet, hogy szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt az akkori Hertha-edzőnek, Dárdai Pálnak az Ingolstadt elleni hazai meccsen 40 ezer szurkolónak kívánt boldog 40. születésnapot. Akkor a népszerű szakember jeles napja mellett a Hertha sokkal jobb szereplése (épp a 3. helyen állt a Bundesligában a fővárosi gárda) és némi kedvezmény is hozzájárult a magyar tréner által is kitűzött cél eléréséhez.

A harmincadik és a harmincötödik születésnapomra a feleségem, Mónika nagy bulit szervezett. Remélem, hogy most a stadionban lesz a buli az Ingolstadt ellen. Legalább negyvenezer nézővel a negyvenedik születésnapomon. Ez a kívánságom!

– fogalmazott akkor Dárdai.

A hat évvel ezelőtti találkozóra végül 40 385 szurkoló látogatott ki, a Hertha pedig Haraguchi és Kalou góljaival 2-1-re nyert. A Hertha most 25 ezer belépőt próbál eladni a Magath-premierre.

A kispadon nevetgélt Dárdai a Hertha-válság közepette, kiakadtak a szurkolók – reagált a magyar védő