Aki Hamilton és Rosberg helyébe vágyik

F1

2015. július 17. péntek, 10:45

Pascal Wehrleinnek idén jó esélye van rá, hogy bajnok legyen a DTM-ben a Mercedesszel, ám fő célja saját bevallása szerint továbbra is az, hogy egy nap az F1-ben versenyezzen. Teljes erőbedobással készül a feladatra.

A Mercedes alkalmazásában álló pilóta jelenleg a 3. helyet foglalja el a Német Túraautó-bajnokság összesített pontversenyében, de hátránya csupán 5 pont az éllovas Jamie Greennel szemben. DTM-es versenyzése mellett azonban energiái nagy részét már most is F1-es szerepvállalása köti le, hiszen a Mercedes tartalékpilótájaként rengeteg időt tölt el az istálló brackley-i központjában, és idén számos alkalommal vezethette már a Mercedes és a Force India F1-es versenygépét is.

Nem tagadja, minden egyes nap mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy készen álljon a feladatra, és ha bármi történik Lewis Hamiltonnal vagy Nico Rosberggel, akkor ne érje váratlanul a lehetőség, hanem egyből vércseként le tudjon csapni arra.

„Az egyetlen, amit tehetek, hogy a DTM-es teljesítményemre, valamint az F1-es teszteken és szimulátorban végzett munkámra is maximálisan odafigyelek, mert a döntést úgy sem én fogom meghozni, hanem mások” – kezdi a GPUpdate.net-nek adott nyilatkozatában az ifjú német.

„Nem is kérdés, hogy a célom, hogy egy nap F1-es versenyző legyek. De a DTM-et is nagyon kedvelem, és jól érzem itt magam. Ez a második évem a HWA-nál, és most, hogy már mindenkit ismerek a csapatban, elkezdhettünk a dobogós helyezésekért és a győzelmekért harcolni” – meséli.

A DTM-ben tehát jól érzi magát, ugyanakkor az F1-be vágyik, ahol viszont egyelőre furcsa helyzetben van, hiszen még csak fél lábbal tudta betenni a lábát a száguldó cirkuszba, és az igazán nagy lehetőségre vár. 

„Nagyon élvezem az F1-es tesztpilótaságot, mert az egész csapat nagyon barátságos és kedves velem. Ők mindig éreztetik velem azt, hogy én is igazán a csapat része vagyok, még a versenyhétvégéken is, amikor pedig sok mindent nem csinálok, azon kívül próbálok tanulni a pilótáktól. Néha furcsa az a helyzet, amiben vagyok, de jó érzés, hogy ennyire a csapat részének tekintenek. Minden versenyre elutazom velük és sokat vezetek a szimulátorukban. Olyan is előfordul, hogy nem csinálok semmit, csak a gyárban vagyok, és beszélgetek az ott dolgozókkal, kérdéseket teszek nekik föl, hogy még jobban a csapat részévé váljak. Mindig frissen informált vagyok az autóval vagy a kormánnyal kapcsolatban, hogy ha bármi történik, én azonnal készen álljak” – vázolta kissé valóban különös, ugyanakkor legalább annyira izgalmas és sokak által irigyelt helyzetét Pascal Wehrlein. 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: