Akylov a pontszerző ötödik helyen végzett Taskentben egy szorosan elveszített negyeddöntőt követően

A felnőtt férfi világbajnokság véget ért a magyar csapat számára, a taskenti eseményen egy negyeddöntősünk volt Akylov Pylyp, de egy szoros mérkőzésen egyhangú pontozással vereséget szenvedett, így a pontszerző ötödik helyen végzett Üzbegisztánban.

Akylov Pylyp a tokiói olimpikon grúz Giorgi Harabadze ellen magabiztosan győzött az első fordulóban, majd az első helyen kiemelt, 2021-es vb-bronzérmes olasz Salvatore Cavallaro sem tudta megállítani, így jutott be a legjobb nyolc közé. Első magyarként tíz év után egy felnőtt férfi világbajnokság negyeddöntőbe jutott, ahol az idei Ázsia U22-es bajnok 20 esztendős üzbég Alohon Abdullajev várt rá.

Az első menetben mindkét fél többször talált, és voltak az üzbégnek, illetve Akylovnak is jó pillanatai, de 4:1-es pontozással Abdullajev vitte el a felvonást a pontozóknál pedig mindannyian úgy éreztük, hogy a nagyobb ütései a magyar fiúnak voltak. A hazai ökölvívó sokat támadott a második menet első felében, és élvezte a népes hazai publikum támogatását is. A fordított alapállású üzbég nyerte meg a második menetet is Akylov tiszta ütései ellenére is. Ez szorosabb 3:2 volt az ítészeknél Abdullajevnek, így maradt némi esély a mérkőzés megfordítására.

Akylov többet ment előre a harmadik menetben, mindent megtett annak érdekében, hogy a maga javára billentse a mérkőzést, de az üzbég megfelelő lábmunkával dolgozott, és nem engedte nagyon közel. Akylov az utolsó pillanatig kereste egy nagy ütés lehetőségét, de mivel az elmaradt, így Abdullajev kezét emelték a magasba.

A taskenti felnőtt férfi világbajnokságon összesen 538 bokszoló szerepel, és csak a legjobb 104 jutott el a negyeddöntőkig. Az érmesek komoly pénzdíjat vehetnek majd át a világbajnokságot követően, így a mai negyeddöntők kiemelten fontosak voltak minden versenyző számára.

„Úgy érzem, hogy az első menet a miénk volt, de a bírók 4-1-re adták az üzbégnek, a másodikban is megfelelően dolgozott, de a harmadik felvonás előtt hátrányban voltunk. A harmadik menetben rohanni kezdett előre, kihagyta a lehetőségeket, de nálam nem veszítette el ezt a mérkőzést”-nyilatkozta a magyar csapat üzbég edzője, Hamid Tangribergenov.

A magyar csapat tizedik napi eredménye a világbajnokságon:

75kg, negyeddöntő: Akylov Pylyp – Alohon Abdullajev (üzbég) 0:5

Hajrá, magyar ökölvívás!