Aláírták az előszerződést, kínai kézbe kerül a Milan

A legfrissebb hírek szerint megszületett a megegyezés Silvio Berlusconi és a kínai konzorcium között a Milan eladásáról. A klub részvényeinek 99,93 százaléka cserél gazdát és a hivatalos bejelentés is megtörtént.

Pénteken délben a Corriere della Sera hozta le elsőként, hogy megvan a megállapodás a Nicholas Gancikoff által képviselt kínaiakkal, majd a La Gazzetta dello Sport is megerősítette. Eközben a küldöttség Olaszországba érkezett, hogy aláírják a szerződést Berlusconi villájában. A vevő személyazonosságáról azonban továbbra sincsenek biztos információk, de úgy tűnik, hogy néhányan kiváltak a Milant eredetileg megvásárolni szándékozó kínai konzorciumból és egy saját csoportot alakítottak ki, akik hamarosan átvehetik a klub irányítását. A kiválás oka az volt, hogy a tárgyaló felek között ellentétek alakultak ki.

Harminc év után tehát Silvio Berlusconi úgy döntött, hogy végleg megválik szeretett klubjától. A Milant 99,93 százalékos részben birtokolja a Fininvest, ami az elnök kezében lévő vállalat. Szinte biztosra vehető, hogy már a mai napon a Sino-Europe Investment Management Changxing kezébe kerül a Milan. Várhatólag a Milan közel 100 százaléka fog gazdát cserélni mintegy 740 millió euróért, amely magába foglalja a körülbelül 220 milliós adósság rendezését. Emellett továbbra is érvényben van az a formula, hogy az új befektetőnek három éven belül összesen 350 milliót kell a csapatba invesztálni, valamint idén nyáron 100 milliós keretet kell biztosítani igazolásokra. A Repubblica szerint az üzlet az elmúlt napokban nagy mértékben felgyorsult annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb feloldják az átigazolási piac blokkolását.

A MilanNews szerint a kínaiak 740 millió eurót fizetnek a Milanért, amely három részletben kerül kifizetésre. Két héten belül az első részlet, majd szeptemberben a második és novemberben a harmadik.

HIVATALOS: Pénteken délután 14:00 magasságában a Fininvest hivatalos közleményben jelentette be, hogy aláírták az előszerződést a klub eladásáról.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS