Alaposabb teszt kell a fejvédőnek!

F1

2016. augusztus 13. szombat, 11:02

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Addig nem szabad bevezetni a halót, amíg csak néhány pilóta és csak felvezető körön próbálhatta ki azt – véli az F1-es mezőny egyik legrutinosabb tagja. Az esztétika ugyanakkor nem lehet szempont.

Az elmúlt időszakban folyamatosan előkerülő téma a Formula-1-es pilóták fejének megfelelő védelme, amelynek érdekében több megoldást – konkrétan a halót és az aeroscreent – is kipróbált egy-egy csapat. Néhány hete azonban a Stratégiai Csoport úgy határozott, mégsem vezetik be egyik eszközt sem a következő szezonban (eredetileg egyébként a halót favorizálták a kettő közül), így 2017-ben egyelőre fejvédő nélkül láthatjuk majd a száguldó cirkusz gépeit.

halo-ferrari-dppi

A halóról kikérték Felipe Massa véleményét is, aki 2009-ben épp a Hungaroringen szenvedett fejsérülést egy rugó miatt. A Williams brazil versenyzője szerint azonban addig nem lehet véleményt formálni, amíg nem tesztelik le rendesen az eszközt:

„Nagyon nehéz bármit is mondani róla anélkül, hogy kipróbáltuk volna” – nyilatkozta Massa a Motorsport.com oldalnak. „Fel kell tennünk az autóinkra, és nem csak egy installációs kör erejéig. Alapos tesztet kell végrehajtanunk, ez a legfontosabb, amit tettünk kell. Aztán utána lehet rendesen véleményt formálni. Ha csak egy felvezető kör során próbáljuk ki, az nem számít megfelelő tesztnek. Szerintem a legfontosabb, hogy megvizsgáljuk, tényleg óriási előrelépést jelent-e a halo. Ha igen, akkor nyilván jobb, ha minél biztonságosabbak az autók.”

Massa szerint a legfontosabb, hogy azt megvizsgálják, mennyire zavarja a pilótákat a kilátásban az eszköz. A rutinos versenyző ugyanakkor úgy véli, az esztétikumnak nem szabadna szempontnak lenni ebben a kérdésben: „Nem hiszem, hogy csak azért nem kellene bevezetni, mert csúnya. A biztonság fontosabb, és szerintem az emberek hamar hozzászoknának” – vélekedett a williamses.

Forrás: www.formula.hu – RSS