Albán ellenfele lesz a Ferencvárosnak

Az UEFA elkészítette a Bajnokok Ligája-selejtező első két fordulójának párosítását.

A magyar bajnok Ferencváros mellé az albán bajnokság aranyérmesét, a Skënderbeut sorsolták, de egyelőre nem biztos, hogy a zöld-fehérek végül valóban ezzel az együttessel mérkőznek meg. Az albán csapatot ugyanis a sorozatból való kizárással sújtotta az UEFA, a Skënderbeu fellebbezett, majd a Nemzetközi Sportdöntőbíróságra (CAS) vitte az ügyet. A CAS július 5-én vagy 6-án hoz döntést arról, hogy indulhat-e a sorozatban az albán gárda. Amennyiben a Skënderbeut kizárják, a Partizani Tirana ugorhat be a helyére.

A Ferencváros idegenben kezdi a párharcot július 12-én vagy 13-án, a visszavágóra egy héttel kerül sor.

Kora délután az Európa Liga első két fordulójának párosítását is elkészítette az UEFA. Az EL-ben résztvevő együtteseink az 1. selejtezőkörben csatlakoznak a sorozathoz. A Videoton FC a moldovai Zaria Balti együttesével játszik, a DVSC-Teva a San Marinó-i La Fiorita gárdájával meccsel, míg az MTK Budapest a kazah Aktobe ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást. A Vidi hazai pályán, a Loki és az MTK idegenben kezdi a párharcot, az első forduló első meccseit június 30-án, a visszavágókat július 7-én játsszák.

Amennyiben a Vidi továbbjut az első körből, akkor a Csukaricski (szerb)-Ordabaszi (kazah) párharc továbbjutója vár rá, a DVSC-Teva sikere esetén a fehérorosz Torpedo Zsodinóval meccselhet a második fordulóban, míg az MTK a Qäbälä (azeri)-Szamtredia (grúz) párosítás továbbjutója várhat.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS