Albert Flórián emlékkiállítás Sepsiszentgyörgyön

Albert Flórián, 440_2Albert Flórián gondolkodóban (Fotó: jochapress.hu)

Az egyetlen aranylabdás előtt tisztelegve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub szervezésében Albert Flórián-emlékkiállítás nyílt tegnap a Lábas Házban, melyet Tischler Ferenc alpolgármester és Nemes Áron, a sportklub igazgatója méltatott.

A kiállítás megnyitóján Nemes Áron elmondta, hogy már a Sportnapok alkalmával szerették volna a városba hozni az Albert Flórián-emlékkiállítást, akkor azonban a Ferencvárosnak nem volt alkalmas.

Bár Albertnek nem volt semmi kötődése Erdélyhez és a Székelyföldhöz, többezer székelyföldi utazott több száz kilométert azért, hogy lássa játszani, varázsolni az egyetlen magyar aranylabdást. „Az Aranycsapat utáni időszak legnagyobb alakja. Ezek a tárgyak és fotók a régi idők focijának hangulatát is megidézhetik, mikor a Ferencváros mérkőzéseinek élményéért dombra, tömbháztetőre is felmentek a szurkolók” – idézte fel Nemes, majd egy Albert-idézettel fejezte be mondandóját: „Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz.”

„A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldogáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldogálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kis srác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem. Örömök értek, csalódások – még vén fejjel is –, barátok hagytak el, de talán nem túlzás, ezrek jártak miattam meccsre. Ez volt a bázis, a futballanyaföld, ahová, mint a fel-feldobott kő, mindig visszahulltam.”

foci_Albert Flórián, SepsiszentgyörgyAz Albert Flórián Alapítvány és a Ferencváros Tornaklub támogatásával a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett sportember pályafutását felölelő tárlat gazdag fényképanyaga mellett személyes tárgyakat, Albert Flórián labdáit, emlékserlegeit, cipőit – és persze az Aranylabdát és az Aranycipőt is megtekinthetik a sportbarátok. (Albert Levente felvétele) Albert az 1962-es világbajnokságon négy góllal a torna társgólkirálya volt, 1967-ben nyerte el (eddig egyedüli magyarként – ez egyhamar aligha változik) a legjobb európai labdarúgónak járó Aranylabdát, Magyarországon kétszer választották az év játékosának (1966 és 1967), többször is szerepelt a Világválogatottban (1968, 1973) és az Európa-válogatottban (1972), 2004-ben a Nemzet Sportolójának választották.

Albert Flórián még most is példakép lehet minden sportoló számára. Tisztelettudó, jó magatartású, intelligens játékos volt. Amellett bámulatos cselező készsége volt, ami kivételes adottság.

„Jó volt akkoriban futballistának lenni Magyarországon. A foci közügynek számított, mindenkinek volt csapata, mindenki összeállított” – idézte meg a kort évekkel ezelőtt Albert.

A kiállítás szeptember 10-ig látogatható, hétköznapokon 9 és 17 óra, szombaton pedig 9 és 14 óra között.

(erdély.ma, Háromszék, Miska Brigitta)

 

Forrás: www.jochapress.hu – RSS