Alexandre Pato: “A Milan a szívemben marad”

Hat hónap spanyolországi kaland után Alexandre Pato, a Milan egykori brazil csatára úgy döntött, hogy Kínában folytatja pályafutását. A 27 éves játékosért mintegy 18 millió eurót fizetett a Tianjin Quanjian.

Pato 2007-ben érkezett a Milanhoz a brazil élvonalbeli Internacional együttesétől és egy Scudetto mellett egy Olasz szuperkupát nyert. A brazil támadó karrierje rendkívül ígéretesen indult és hatalmas tehetségnek tartották. 18 évesen, 4 hónaposan és 11 naposan egy Napoli elleni 5-2-re megnyert bajnoki meccsen góllal mutatkozott be a Serie A-ban és összesen 150 tétmérkőzésen viselhette a rossoneri mezt, ezeken pedig 63 gólt szerzett.

A 27 éves játékos 2013 telén visszatért Brazíliába, majd a Corinthians és a Sao Paulo után fél évet töltött a Chelsea-nél. Tavaly nyáron négy évre szóló szerződést írt alá a Villarreallal, azonban 6 hónap után távozott és Kínába szerződött.

Pato elmondása szerint boldogan emlékezik vissza a piros-feketéknél töltött éveire.

“A Milannál töltött időszak nagyszerű periódus volt az életemben. Néhány évig jól teljesítettem, de sajnos a dolgok nem úgy mentek, ahogy szerettem volna. Elvesztettem az önbizalmamat és ezért úgy döntöttem, hogy hazatérek Brazíliába. Csalódott vagyok azzal, ahogyan a dolgok alakultak.” – mondta Pato a Skynak.

A Milan mindig a szívemben marad és a legjobbakat kívánom nekik.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS