Alonso elmondta, miért örülne Button maradásának

Fernando Alonso és Jenson Button (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Fernando Alonso és Jenson Button (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Továbbra sem tudni, megtartja-e brit pilótáját a McLaren-Honda, igaz, Button helyzete valamivel kellemesebb, mint 12 hónappal korábban, a csapat ugyanis automatikusan meghosszabbíthatja szerződését. A 2009-es világbajnok helyére azonban két fiatal tehetség is hajt, mégpedig a GP2-ben brillírozó Stoffel Vandoorne és a jelenleg tesztpilótaként dolgozó Kevin Magnussen, akinek a McLaren mindenképpen lehetőséget szeretne adni a következő években.

A csapattárs, Fernando Alonso hosszú távú szerződéssel rendelkezik, az tehát biztos, hogy ő 2016-ban is a wokingiakat erősíti majd. A kétszeres világbajnok most azt is elmondta, örömmel folytatná együttműködését a brit pilótával, munkakapcsolatuk ugyanis „rendkívül erős”. „Jenson jól teljesít ebben a szezonban” – idézi Alonso szavait az Autosport. „Nagyon szorosan együttműködünk, hogy segítsük a csapatunkat” – teszi hozzá a spanyol pilóta.

„Jenson tapasztalta nagyon, de nagyon fontos az erőforrással, vagy az autó aerodinamikájával kapcsolatos fejlesztések szempontjából, szóval, ha velünk marad, azt hiszem az jó lesz a csapat számára. Ha úgy döntenek, hogy változtatnak, annak lesznek előnye, de úgy vélem hátrányai is. Csak egy dolgot mondhatok, mégpedig azt, hogy a Jensonnel végzett munka számomra és a csapat számára is rendkívül eredményes. Én is sokat tanultam tőle. A többiekkel folytatott munkáról nem tudok túl sok dolgot mondani” – folytatja érvelését a harmincnégy éves sportember.

„Végül, úgyis olyan döntést hoznak majd, ami szerintük a lehető legjobb a csapat számára, én pedig remélem, hogy ezt a döntést még a karácsonyi időszak előtt ismertetik” – zárja gondolatát Alonso. A határidővel kapcsolatban egyébként a csapat versenyigazgatója, Éric Boullier nemrég elmondta, van egy konkrét dátum Button szerződésében, melynek lejárta előtt dönteniük kell, a csapat pedig ezúttal nem várhat a szezon végéig. Úgy tűnik tehát, hogy a gyors döntésben bízó világbajnok idén hamarabb megtudja, mit hoz számára a következő szezon, mint 2014-ben, amikor decemberig kellett várnia.

Forrás: www.telesport.hu – RSS