Alonso: Nyolc tizeddel lassabbak vagyunk

F1

2016. június 18. szombat, 17:53

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

Fernando Alonso szerint a McLaren hátránya főleg az egyenesekben mutatkozik meg a bakui F1-es versenypályán, ám a versenyen mindenképpen pontot szereznének.

Alonso számára nem sikerült a Q3-ba való bejutás, csak a 14. rajtpozíciót szerezte meg az időmérő edzésen, ahol 2,5 másodperccel maradt el a pole pozíciót megszerző Nico Rosbergtől. A spanyol pilóta elmondta, tisztában vannak vele, hogy hátrányuk azért ekkora, mert az egyenesekben rengeteg időt veszítenek ellenfeleikhez képest.

 Alonso

„Az autó a kanyarokban működik, de az egyenesben 7-8 tizedmásodpercet veszítünk, és mindezt teljes gázon. Ez elég frusztráló, és ezt nem tudtuk, amikor megérkeztünk. A motorerő hiánya nyilvánvaló, így kemény lesz, de remélhetőleg szerezhetünk néhány pontot. Sok kicsúszást és balesetet láthattunk, szóval erre lehet számítani.”

„Pályán kell maradnunk, és egy ponton majd a hatodik vagy hetedik helyen találhatjuk magunkat, ha van egy kis szerencsénk” – folytatta Alonso, akinek tempója 25 km/h-val maradt el Valtteri Bottas maximum sebességétől. Az egyenesben a finn volt a leggyorsabb, ő 366,1 km/h-t ért el.

Alonso csapattársa, Jenson Button sem lehet boldog az időmérőt követően, ő ugyanis csak a 19. pozíciót szerezte meg. 

Forrás: www.formula.hu – RSS