Alonso őrült versenyben bízik vasárnap

F1

2015. augusztus 21. péntek, 19:46

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: McLaren Honda

Bár a McLaren mindkét F1-es pilótája fejlődésnek érzi az új motort, a várt jelentős előrelépés egyelőre nem látszik a pénteki nap után. Fernando Alonso az időjárás megváltozásában reménykedik.

Új motort vet be a Belga Nagydíj hétvégéjén a Honda, amelytől előzetesen jelentős előrelépést vártak a szakemberek – és persze rengeteg rajthelybüntetést, amelyet pénteken ki is osztottak a McLarennek: jelenleg összesen 55 helyes hátrasorolásnál tart a wokingi alakulat, ám ez a szám még akár nőhet is a későbbiekben. A remélt fejlődésnek azonban egyelőre nem sok nyoma van: mindkét pénteki szabadedzést a mezőny utolsó felében zárta a két versenyző, akik igyekeztek rögtön a spái aszfaltcsík kedvezőtlen karakterisztikájára fogni a további gyengélkedést. A pilótákon ugyanakkor érződik, hogy már ők is csak a csodában bíznak, Fernando Alonso pedig ezt egy kaotikus-esős vasárnapi verseny képében reméli megvalósulni.

Alonso Spa péntek

„Nehéz pontosan összehasonlítani a két motorspecifikációt: ahhoz ugyanazon a napon kellene használni őket, ami lehetetlen” – vágott bele mondandójába a spanyol. „Ráadásul a pálya karakterisztikája – ahogy a monzaié is – pont az ellenkezője annak, ami fekszik a kocsinknak. De az adatok azt mutatják, hogy nőtt a motorerő, ezért folytatjuk a munkát, és megpróbálunk a lehető legtöbbet javítani az autón. Már a hétvége előtt tudtuk, hogy az utolsó sorból fogunk rajtolni, szóval érdekes lesz, ha az időjárás megváltozik, és esetleg őrült versenyünk lesz vasárnap. Bármi is történik, igyekszem a lehető legtöbbet tanulni.”

Button Spa péntek

Csapattársa, Jenson Button így összegezte a pénteki tapasztalatokat: „Új motorral megyünk a hétvégén, ami egyértelmű előrelépés, de nem igazán tudhatjuk, hogy pontosan mekkora, amíg át nem nézzük az adatokat, ami elég hosszadalmas munka. Emellett itt külön nehézséget jelent eltalálni, hogy mekkora leszorítóerővel menjünk. Szerintem túl sok van most belőle, ezért ezt meg kell vizsgálnunk és a helyes irányba változtatni rajta holnapig. Ugyanakkor a kocsi sokkal jobb lett a nap folyamán, így a délután jobban alakult: az egyensúly még nem tökéletes teli tankkal, de kevés üzemanyaggal meglehetősen jónak tűnik az autó. Nyilvánvaló, hogy még nem vagyunk teljesen versenyképesek, de nem is érződik annyira rossznak a kocsi.”

Forrás: www.formula.hu – RSS