Alonso szakított a barátnőjével?

Bulvár

2016. március 12. szombat, 13:03

A spanyol El Mundo szerint ez a helyzet: az F1-es pilóta és televíziós műsorvezető kedvese a hírek szerint 16 hónap után vetett véget a kapcsolatuknak az összeegyeztethetetlen időbeosztásuk miatt.

Nemrég még arról szóltak a hírek, hogy Fernando Alonso az év későbbi részében elveheti szíve választottját, Lara Alvarezt, az El Mundo azonban úgy tudja, a házasságból már nem lesz semmi. A spanyol lap szerint ugyanis a Formula-1-es pilóta és a híres televíziós műsorvezető már nem alkotnak egy párt: az értesülések szerint a távolság és az összeegyeztethetetlen időbeosztások állnak a háttérben.

alonso_lara

A szakításra utaló jel volt, hogy Alvarez már a barcelonai teszteken sem volt jelen, ráadásul az El Mundo szerint néhány napja Alonso Oviedóban, kedvese pedig Gijónban járt, s noha a két település csak 30 kilométerre fekszik egymástól, ennek ellenére nem találkoztak. A pár 16 hónapnyi kapcsolat után fordíthatott hátat egymásnak.

Az F1-es versenyzőnek néhány nap múlva már a melbourne-i idénynyitón lesz jelenése, míg a csinos Lara hamarosan Hondurasba utazik a „Survivor” című műsor legújabb szezonjának forgatására.

Érdekesség, hogy néhány napja épp Alonso mclarenes csapattársa, Jenson Button került a lapok címoldalára, miután a britet Brittny Ward playmate-tel látták együtt.

Forrás: www.formula.hu – RSS