Alonso: Tökéletes verseny kell a pontokhoz

F1

2015. szeptember 19. szombat, 19:54

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: McLaren Honda

A McLaren-Honda spanyol versenyzője szerint abban a pozícióban végeztek az F1-es Szingapúri Nagydíj kvalifikációján, amit megérdemeltek, ugyanakkor továbbra is elérhetőnek tartja a pontszerzést.

Már a szabadedzések is biztatóan alakultak a McLaren-Honda számára, hiszen a belgiumi és olaszországi rendkívül gyenge teljesítmény után ismét a top10-ben vagy annak környékén tanyáztak a wokingi egylet versenyzői. Ezt végül nem teljesen sikerült megismételniük az esti kvalifikáción, hiszen Fernando Alonso a 12., míg Jenson Button a 15. rajthelyet szerezte meg a vasárnapi futamra, ám a spanyol így sem elégedetlen, hiszen szerinte kihozták magukból a maximumot:

Alonso_Szingapúr_McLaren

„Úgy vélem, ez az a pozíció, amit ma megérdemeltünk” – fogalmazott a kétszeres vb-győztes csapata sajtóközleményében. „Rendben, a sárga zászló nélkül talán végezhettünk volna a 11. vagy 12. helyen, fél másodpercre a legjobb tízből, de annál előrébb biztosan nem jutottunk volna.”

„Ugyanakkor ez a hétvége sokkal jobb eddig számomra: ellentétben Spával és Monzával, végig kényelmesen és versenyképesnek érzem magam itt, és vasárnap jó helyről fogunk indulni ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Az itteni futam mindig kemény és kimerítő, mind műszaki, mind versenyzői szempontból. Nincs hely hibázni, ezért tökéletes versenyt kell futnunk, és akkor remélhetőleg a pontszerzők között érhetünk célba.”

„Az előzés meglehetősen nehéz, ezért az eredményeket nagyban a rajtsorrend és a stratégia határozza meg. Szinte mindig van biztonsági autós fázis, szóval ilyen szempontból szerencsésnek is kell lenned” – mondta Alonso, aki tudhatja, miről beszél, hiszen 2008-ban, az első Szingapúri Nagydíjon a safety carnak köszönhetően tudott nyerni. Igaz, egy évvel később kiderült, hogy az korántsem volt a szerencsének vagy a véletlennek betudható…

Forrás: www.formula.hu – RSS