Alonsónak elfogyott a türelme

F1

2016. július 30. szombat, 08:40

Szerző: Berta Kitti; Fotó: McLaren

Már feladta a szabályok követését Fernando Alonso, a McLaren versenyője, aki szerint lehetetlen folyamatosan képben lenni a legújabb F1-es módosításokkal kapcsolatban.

Számos szabályváltoztatás történt a hétvégét megelőzően, így az FIA megerősítette, hogy a jövőben például a csapatok szabadon kommunikálhatnak a versenyzőikkel a rádión. A módosítás alig egy évvel azután történt meg, hogy bevezették a kommunikációra vonatkozó szigorítást. A pályaelhagyásokkal kapcsolatban is viták voltak a közelmúltban, aminek az lett a következménye, hogy csütörtökön megerősítették, nem szankcionálják az ilyen eseteket. Ennek ellenére pénteken Charlie Whiting bejelentette, hogy minden versenyzőnek három esélye van, utána a versenybírákhoz kell mennie. 

Alonso

Alonso úgy gondolja, ez a szituáció meglehetősen frusztráló a versenyzők számára, ő például már nem is hajlandó követni a legújabb módosításokat. „Nem érdekel. Feladom. Elmondhatják majd mindig, hogy mit kell tennünk az adott versenyen. Úgyis tudjuk, hogy nagydíjról nagydíjra változtatják a dolgokat. Most többé-kevésbé visszatértünk az egy évvel ezelőtti szabályokhoz.”

„Amikor szigorítottak a rádiózáson, úgy tűnt, mintha a bajnokság látványosabbá vált volna, de semmi nem változott” – folytatta a spanyol. „Még rosszabb lett, szóval visszafelé lépegetünk. Ugyanez a helyzet a pálya határainak betartásával. Volt pályalimit, aztán nem, aztán most pedig úgy tűnik, hogy három dobásunk van. Az időmérő előtt megkérdezem tőlük, hogy mit kell tennem, hogy ne vesztegessek el ezzel több időt.”

Forrás: www.formula.hu – RSS