Alonsónak még mindig fájdalmai vannak

F1

2016. március 29. kedd, 08:48

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ollé Iván

Bár már több mint egy hét telt el melbourne-i bukása óta, Fernando Alonso edzés helyett pihenéssel tölti az F1-es Bahreini Nagydíjig hátralevő napokat. Egy orvos szerint továbbra is sajoghat mindene.

A McLaren versenyzője élete egyik legnagyobb bukását úszta meg sérülés nélkül az Ausztrál Nagydíjon, mikor a futam során hátulról Esteban Gutierrez autójának ütközött. Bár Fernando Alonso épségét a modern biztonságnak köszönheti, az FIA egy orvosa, Jurgen Lindemann elmondta, szerencséből is bőven kijutott a spanyolnak – aki fájdalmas hetet tudhat maga mögött.

„A mai F1-ben sértetlenül megúszhat egy ilyet, és azt mondhatja magának: ez az autó a lehető legbiztonságosabb jármű. De ne feledjük el, hogy szerencsés megmenekülés volt” – mondta az orvos a német Der Spiegel lapnak.

„Egészen biztos, hogy egy hétig sajogni fognak az izmai és csontjai. Ezek a fickók azonban jól edzettek, a testük különösen rugalmas. Mindig meglepődök rajta, hogyan rendbe tudnak jönni” – folytatta Lindemann doktor, aki szerint Alonso a napokat „pihenéssel, könnyű étkezéssel és alvással tölti. Aztán visszaül az autóba, amint ez lehetséges.”

A kétszeres világbajnok – aki a baleset után térdét fájlalta, a verseny másnapján készített fotón pedig kötést viselt a szóban forgó testrészen – nem nyilatkozott a napokban, egy Twitter-bejegyzése azonban lényegében megerősíti Lindemannt. Az emojikból álló posztból kiderült, Alonsónak szüksége van fájdalomcsillapítókra és pihenésre, valamint nem tud edzeni.

Forrás: www.formula.hu – RSS