Ambrosini: “Jár az elismerés Maldininek”

Massimo Ambrosini elárulta, hogy mi állt annak a hátterében, hogy a Milan vezetősége végül nem igazolt középhátvédet a januári átigazolási időszakban.

Simon Kjaer térdszalag-szakadása után sokáig úgy tűnt, hogy a klub megerősíti a védelem tengelyét a télen és belsővédőt igazol, de végül meghiúsult a transzfer. Sven Botman volt az első számú célpont, azonban a Lille minden ajánlatot visszautasított. Ugyan voltak alternatívák, de végül a Milan nem igazolt erre a posztra, így a szezon hátralévő részében Stefano Pioli négy játékosra, Fikayo Tomorira, Alessio Romagnolira, Matteo Gabbiára és – kényszermegoldásként – Pierre Kalulura számítbat.

Ambrosini a DAZN-nak adott interjújában elmondta, hogy mi volt a Milan álláspontja a belsővédő keresésnél. A korábbi olasz középpályás Mike Maignanról is elismerő szavakkal beszélt az interjújában.

“Maldininek jár az elismerés. Korábban kamerán kívül beszéltem vele és azt mondta: »Kalulu komoly játékos lett. Miért kellene pénzt kiadni egy másik védőre? Vagy veszünk egy top szintű belsővédőt vagy megbízunk a jelenlegi védőinkben, akik garanciát adnak.«” – mondta Ambrosini.

A döntés legfőbb nyertese az a Kalulu volt, akinek jobbhátvéd az eredeti posztja, de nagyon sokat fejlődött és az utóbbi hónapokban megbízható játékossá nőtte ki magát a védelem közepén. A francia utánpótlás-válogatott védő egyre több játéklehetőséget kap és élvezi az edző bizalmát.

“Maignan? Nem csupán technikai szempontból, hanem a személyiségét és a karizmáját tekintve is hozzáadott értéket jelent a csapat számára. Mindez nem volt magától értetődő Gigio Donnarumma távozása után.”