Amerika-Európa úszóverseny magyarokkal

uszas

Alig ért véget az úszók rövidpályás Európa-bajnoksága az izraeli Netanjában, máris újabb jelentős feladat vár az öreg kontinens legjobbjaira: a hét végén az Egyesült Államok sportági kiválóságaival következik párharc 25 méteres medencében, többek között hét magyar részvételével.    uszas

Az idei, nem mellesleg 120 ezer dollár összdíjazású viadalon, amelynek Indianapolis ad otthont pénteken és szombaton, hét magyar is indul. Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, hogy a Netanjában hat Eb-aranyat és egy -ezüstöt szerzett Hosszú Katinka, s az ugyanott 200 méter mellen másodikként végzett, londoni olimpiai bajnok Gyurta Dániel Izraelből egyenesen repült az Egyesült Államokba. Rövid időre hazatért az Eb-n három számban is diadalmaskodó Cseh László és a 400 méter vegyesen diadalmaskodó Verrasztó Dávid, ők kedden keltek útra a tengerentúlra.
Az Indiana University Natatorium medencéjében, a 2003-as színhelyen zajlik majd a párharc, amelyben szerepel még Európa képviseletében a Netanjában vasárnap zárult Eb-n egy aranyat szerző, majd a győzelmét követően megbetegedett, de már gyógyult Bernek Péter, továbbá az Izraelben egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodó Kapás Boglárka. A kontinentális válogatottnak tagja Jakabos Zsuzsanna is.
Az úszó-párviadal – hivatalosan Duel in the Pool – 2003 és 2007 között az Egyesült Államok és Ausztrália között zajlott, s 2009-ben volt először amerikai-európai verseny ezen a néven. A két nap alatt 26 egyéni és négy váltószámot bonyolítanak le, számonként az első hely öt, a második három, a harmadik egy pontot ér, a stafétáknál a győztes hét pontot kap, a vesztes egyet sem.
Az eddigi hat párharcban kivétel nélkül az amerikaiak nyertek, legutóbb – 2013-ban, a skóciai Glasgow-ban – volt a legszorosabb a végeredmény, akkor az Egyesült Államok csapata 132-131-re bizonyult jobbnak Európánál. Az öreg kontinens tavalyelőtt vízbe szállt válogatottjában két magyar, Biczó Bence és Verrasztó Dávid kapott helyet.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS