Amerika már nem csak álom

Összeállításunkban három, Amerikában továbbtanuló és kosárlabdázó magyar játékost mutatunk be, és csupán a sérülés az oka, hogy végül nem négyen indultak el nyáron a tengerentúlra.

Lakner Gábor Az, hogy az ígéretes magyar kosárlabdázók érettségi után amerikai egyetemen tanulnak és játszanak tovább, nem jelent újdonságot. Az idén nyáron azonban egyszerre több korosztályos válogatott szerződött a tengerentúlra.

Köztük van az a Mócsán Bálint, aki egyedüliként nyújtott stabil, kiemelkedő teljesítményt az A divíziós Európa-bajnokságot megjárt – és utolsó helyen kiesett – U20-as válogatottban. A kontinensviadalon felsorakozott játékosmegfigyelők azonban már csak azt láthatták, kiről maradtak le, a MAFC 19 éves hátvédje ugyanis korábban elkötelezte magát az Idaho State Universityhez (ISU).

NS Mócsán Bálint

Mócsán Bálint  •  Forrás: FIBA

Bálint korábban sem titkolta, hogy érettségi után a tengerentúlon képzeli el a jövőjét, és elsősorban azért vág a kalandba, hogy még többet fejlődjön a játékban. De azt sem felejti el hozzátenni, hogy a civil életben is fontos lehet az amerikai időszak.

A játékosnak az ISU lesz az első csapata a MAFC-on kívül, már csak azért is várta izgatottan az indulást. Az egyetem a nyugati parthoz viszonylag közel fekvő Pocatello városában található, a 2002-es téli olimpia helyszínétől, Salt Lake Citytől mintegy 260 km-re északra. Klubja folyamatosan tartja a kapcsolatot az újonccal, az edzők figyelemmel kísérték az Európa-bajnoki szereplését. Ebből is látszik: nem csak Bálint várja már a találkozást.

A Vasas Akadémia irányítója, Aho Nina válogathatott az ajánlatok közül, végül a pittsburghi Duquesne University megkeresésére mondott igent. A 19 éves irányító a szezon nagy részét kihagyta súlyos térdsérülése miatt, így az U20-as női válogatottban sem lépett pályára a nyári Eb-n. Azóta már helyrejött, így részt vesz a Duquesne európai turnéján, amely Magyarországot is érintette.

NS Aho Nina

Aho Nina  •  Forrás: FIBA

Nina nem ismeretlen közegbe érkezik, hiszen Szécsi Orsolya, Szamosi Amadea és az egyik legjobb barátnője – egyben utánpótlás-válogatottbeli csapattársa – Kuttor Enikő is ott kosarazik.

„A döntésemben nyilván volt szerepe annak is, hogy már játszottak ott magyarok. A legfontosabb szempont azonban az volt, hogy a Duquesne képviselőin láttam leginkább: rám van szükségük” – mondta az irányító, aki évek óta tudatosan készült az amerikai karrierre.

A keleti parton fekvő pittsburghi egyetemről a 19 éves Kuttor Enikő – aki már a második évét kezdi meg az intézményben – csupa jó dolgot mesélt Ninának, amiből mi is felidézzük a legfontosabbat:
„Hat szakember foglalkozik a csapattal, mindegyiküktől el lehet lesni olyan trükköket, amilyenek előbbre vihetnek. Rendkívül segítőkészek: ha pluszmunkát akarok végezni, hajnalok hajnalán vagy vasárnap délután is első szóra jönnek, és dolgoznak velem. A körülmények fantasztikusak, semmiben nem szenvedünk hiányt, ha nagyritkán mégis van valamilyen kérésem, azonnal teljesítik.”

NS Kaposi Pálma

Kaposi Pálma  •  Forrás: FIBA

A magyar csapattársaknak Kaposi Pálma döntésében is volt szerepük. A PEAC-Pécs 19 éves centere hasonló évet zárt, mint Aho Nina: térdsérülése miatt a szezon felét kihagyta, és lemaradt az U20-as Eb-ről is. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy felvételt nyerjen a Minnesota Universityre.

„Mindig szerettem volna kipróbálni magam az amerikai egyetemi bajnokságban, most nyílott rá lehetőség, s úgy gondoltam, élek vele. Persze, nagyon nehéz volt meghozni a döntést, sokat vívódtam. Ugyanakkor tanulmányi szempontból, valamint a játékos-pályafutásom szempontjából is jó lépésnek tűnik.”

Pálma a Felső-tóhoz közel fekvő, közép-nyugati Minneapolisba költözik, ahol egy csapatban játszik Csutorás Fannival, Balla Dorkával és Lábady Zsófiával. Tőlük minden lényeges információt megtudott, így augusztus végén felkészülten indul útnak.

Eredetileg a Vasas Akadémia irányítója, Lewis Chester is Amerikába tette volna át a székhelyét, igaz, abból a szempontból kakukktojásnak számít, hogy a gimnázium utolsó évét tervezte megkezdeni a tengerentúlon. Az U18-as Európa-bajnokságon azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, amely keresztülhúzta a számításait.

NS Lewis Chester

Lewis Chester védekezik  •  Forrás: FIBA

A játékos az írek elleni csoportmérkőzésen részleges térdszalagszakadást szenvedett, így az utolsó csoporttalálkozón, valamint az egyenes kieséses szakaszban már nem segíthette csapatát. Egy hónap múlva derül ki, lesz-e szükség műtétre, vagy anélkül is helyrejön a sérült szalag. Akármelyik forgatókönyv valósul meg, a jelenleg mankóval közlekedő Chester marad Budapesten, így a Stephen King-regények állandó helyszíneként funkcionáló Maine egyelőre nélkülözni kényszerül a magyar játékost.

„Nem így terveztem ezt az évet, de semmiképpen nem mondtam le arról, hogy Amerikában folytassam a pályafutásomat. Ha az idén nem is jön össze, jövőre mindenképpen ott tanulok tovább. Több egyetem is képben van, de ráérek dönteni. Egyelőre az a legfontosabb, hogy helyrejöjjön a térdem” – mondta a 18 éves irányító, akinek egészen biztosan könnyű lesz beilleszkednie, hiszen édesapja amerikai. Jövőre akár már Mócsán Bálinttól is megkérdezheti tapasztalatait.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS