Amikor a Honda legyőzi a McLarent

GP2/3

2015. július 26. vasárnap, 12:05

Nem, ezúttal nem Fernando Alonso McLarenje alatt füstölt el egy újabb F1-es Honda-erőforrás, hanem a GP2 hungaroringi sprint futamán múlta felül a Honda ifjú protezsáltja a McLarenét.

Nobuharu Matsushita a fordított rajtrácsnak köszönhetően került pole-pozícióba a GP2 vasárnap délelőtt rendezett második futamára a Hungaroringen, és noha sokan nem fogadtak volna a Honda által támogatott ifjú japán sikerére, ám az ART pilótája végig állta a sarat, bezsebelve első győzelmét a bajnokságban.

Matsushita csapattársa, a bajnoki éllovas Stoffel Vandoorne a 4. helyről kezdte a versenyt, ám nyomban a rajtnál felugrott a japán mögé a 2. helyre, sőt, a 3. kör első kanyarjában egy előzéssel is megpróbálkozott – sikertelenül. A McLaren felkaroltja ezután egy vezetői hiba következtében visszaesett kicsit, így Matsushita lélegzetvételnyi előnyhöz jutott az élen. Később Vandoorne ugyan újból megközelítette őt, ám ezt egy újabb hiba követte a belga részéről, akinek ezután már inkább arra kellett koncentrálnia, hogy a 2. helyét megőrizze Szergej Szirotkinnal szemben. Ez sikerült neki.

Az említett hármas mögött a pocsékul rajtoló Raffaele Marciello szelte át a célvonalat a 4. helyen, míg a további pontszerző helyeken Rio Haryanto, Norman Nato, Robert Visoiu és Pierre Gasly osztozott. A tegnapi győztes Alex Lynn ezúttal azok között lett első, akik lemaradtak a pontszerzésről… 

Ki kell még emelni, hogy nagyon sokan szenvedtek komoly mértékű gumikopástól a verseny második felében, amely a 14 órakor elrajtoló F1-es nagydíjon is az egyik legnagyobb kihívást jelentheti majd a pilóták számára.

Forrás: www.formula.hu – RSS