Ancelotti a Milanról, a Bayernről és a fiatalokról

Carlo Ancelotti megítélése szerint nagyon nehéz a fiatal játékosok helyzete a profi labdarúgásban, azonban kiemelte Gianluigi Donnarumma példáját, aki 16 évesen mutatkozott be a csapatban és nagyon rövid idő leforgása alatt kulcsember lett a kezdőcsapatban.

Ancelotti játékosként és edzőként gyakorlatilag mindent megnyert a Milannal. 2001 és 2009 között összesen 423 tétmeccsen irányította a piros-feketéket, 56 százalékos győzelmi mutatóval. Az 57 éves szakembert menesztették a Real Madridtól egy év kihagyás után idén nyáron leült a Bayern München kispadjára.

Korábban azt nyilatkozta, hogy jól jött számára a pihenés és remekül érezte magát szabadsága alatt. Emellett hozzátette, hogy lett volna lehetősége visszatérni a Milanhoz edzőként, de nem az volt a megfelelő időzítés.

“A Milan kínai kézbe kerülésével véget ér egy ciklus, Silvio Berlusconi elnök korszaka, amelynek története egyedülálló. Remélem, hogy az új tulajdonos képes lesz a csapatot ismét magas szintre emelni. A gazdasági szempont elsődleges.” – mondta az olasz mester.

“Bayern München? Ez egy nagyszerű klub egy remek menedzsmenttel, amelyet egykori játékosok vezetnek. Előnyt jelent az a tény, hogy Karl-Heinz Rummenigge jól ismeri a környezetet az öltözőn belül. Egy kicsit olyan, mint ami a Milannál volt. Különbségek az olasz és a német foci között? Nagy lehetőségek vannak, a stadionok mindig tele vannak és az emberek jól érzik magukat. A német labdarúgás jó fizikai képzettséget és magas munkatempót igényel, de nem látok nagy különbséget a többi bajnoksághoz képest. Manapság nehéz elkülöníteni a német focit az angoltól vagy az olasztól. A fiatal játékosok helyzete? Nagyon nehéz a fiataloknak feltörni. Ez egy általános probléma, de valami változóban van, Olaszországban is. Nem szeretnék Verrattiról beszélni, mert ő már nem sokáig számít ‘fiatalnak’, de például ott van Donnarumma, aki Európában az egyik legjobb kapus.”

Ancelotti elmondása szerint nem tudja elképzelni magát a válogatott edzőjeként.

“Ki tudja, de van valami, amit igazán szeretek. Ez a mindennapi munka a játékosokkal. Kína? Nem hiszem. Jól érzem magam Európában. A kínai befektetők mindenhol jelen vannak, nem csak Olaszországban. Technikai szempontból a kínai bajnokság nagyon messze van és ez nem a vezetők hibája, hanem a szövetségé.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS