Ancelotti: “A Real Madrid lesz az utolsó állomásom”

Miután a Real Madrid vezetőedzője a közelmúltban hosszabbította meg szerződését, azt is elárulta, hogy nem szeretne többé másik klubnál dolgozni…

(Photo by Ion Alcoba Beitia/Getty Images)

A Real Madrid olasz sikeredzője, Carlo Ancelotti elismerte, hogy a közelmúltban más megkeresései is voltak, de mindenképpen maradni szeretett volna jelenlegi kenyéradójánál:

“A Real Madrid lesz az utolsó állomás a pályafutásom során, még azután is, ha abbahagyom az edzősködést. Kapcsolatban voltam a brazilokkal és büszke voltam rá, hogy készek lettek volna kinevezni, de számomra a Real Madrid volt az első választás.”

Az olasz edző két ciklust töltött a spanyol fővárosban: előbb 2013-tól 2015-ig, majd 2021 óta irányítja a Real Madridot, amellyel eddig tíz trófeát nyert: kétszer a Bajnokok Ligájában, kétszer a klubvilágbajnokságon, ugyancsak kétszer az Európai Szuperkupában diadalmaskodott, valamint egy bajnoki címet, két spanyol Király Kupát és egy Spanyol Szuperkupát is nyert a gárdával.

Ancelotti a négy Bajnokok Ligája-sikerével az első helyen áll a vezetőedzők között, valamint a legtöbb győztes mérkőzést töltötte a kispadon a BL-ben (118), és első trénerként nyert bajnoki címet az öt legerősebb európai pontvadászat (angol, francia, német, olasz, spanyol) mindegyikében.

fociclub

A Ancelotti: “A Real Madrid lesz az utolsó állomásom” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.