Anglia: Wayne Rooney újra vezetőedzőként dolgozhat! – sajtóhír

Egybehangzó sajtóbeszámolók szerint az angol másodosztályban (Championship) szereplő Plymouth Argyle együttese Wayne Rooney-val a kispadon vég majd neki az új idénynek.

(Photo by George Wood/Getty Images)

Azok után, hogy a Plymouth éppen hogy bent maradt a Championshipben azzal, hogy egy ponttal a már kieső, 22. helyezett Birmingham City együttesét megelőzte, a klub nem folytatja tovább a megbízott vezetőedzőként az idény hajrájában beugró, a rábízott feladatot elvégző Neil Dewsnippel.

A beszámolók szerint abban a Wayne Ronney-ban látják az ideális utódot, akinek finoman szólva sem sikerült az angliai visszatérése éppen Birminghambe, ugyanis vele a csapat elképesztő lejtmenetbe kezdett, amelynek a végeredménye, ugyan már nem Rooney-val, de a kiesés lett a másodosztályból.

A beszámolók szerint Rooeny három éves szerződést köt majd a Plymouth együttesével, amellyel mindenben megegyezett már a folytatást illetően.

A korábbi klasszis angol támadó kétségkívül páratlan játékos pályafutást hagyott maga mögött, az eddigi edzői munkássága (Derby County, DC United és Birmingham City) azonban sokakban vetett fel kérdőjeleket Rooney menedzseri kvalitásait illetően – A 3 esztendős Rooney most a Plymouth-nál rácáfolhat a kritikusaira!

fociclub

A Anglia: Wayne Rooney újra vezetőedzőként dolgozhat! – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.