Angol csapat hívja a magyar válogatott fiatal játékosát – sajtóhír

Nemzetközi sajtóinformációk szerint az MTK Budapest magyar válogatott játékosa iránt külföldről mutatkozik érdeklődés…

A szigetországban tevékenykedő Bocsák Bence információi szerint az angol másodosztályban (Championship) szereplő Southampton is érdeklődést mutat az MTK Budapest magyar válogatott játékosa, Kata Mihály megszerzése iránt.

A 21 éves magyar középpályás fiatal kora ellenére megkapta az MTK-nál a csapatkapitányi karszlagot és a magyar válogatottban is lehetőséghez jutott. Kata a kék-fehérek saját nevelésű játékosa, az első csapatban 2018-ban debütált, azóta több mint száz találkozót játszott a klub színeiben. Az aktuális idényben eddig 15 NB I-es bajnokin lépett pályára, egy gólt szerzett.

Kata a korosztályos válogatottakban való meghatározó szerepe után tavaly egyre többször meghívót kapott Marco Rossi felnőtt válogatottjába, ahol a szerbek elleni Eb-selejtezőn mutatkozott be tavaly szeptemberben. A védekező középpályás eddig három meccsen jutott szóhoz a nemzeti csapatban.

A hírek szerint Kata szolgálatai iránt holland és német csapatok ugyancsak érdeklődnek.

fociclub

A Angol csapat hívja a magyar válogatott fiatal játékosát – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.